Ismét segít a Zalaegerszegi Viva Plazma

Novemberben az egészségügyi felsőoktatást támogatják

Megalakulása óta a Zalaegerszegi Viva Plazma számos alkalommal bizonyította, hogy nem csupán fizikai értelemben vesznek részt a megyeszékhely életében és fogadják plazmaadóikat, de odafigyelnek szűkebb környezetükre, s ahol tudnak, ott segítenek. Novemberben a Zalaegerszegi Egészségügyi Főiskolai Képzésért Alapítvány mellé álltak, és mintegy 100 ezer forintnyi adománnyal támogatták működésüket a Feltalálók Világnapjához kapcsolódó rendezvényükön.

Olvass továbbIsmét segít a Zalaegerszegi Viva Plazma

Adománygyűjtő és örökbefogadó napot tartott a Bársonytalp

Szombaton és vasárnap Balatoni úti központjában rendezett örökbefogadó és adománygyűjtő hétvégét a Bársonytalp Zala cicamentő egyesület. A látogatók nem csupán adhattak, de kaptak is a program során, a hálán kívül némi dorombolást az önkéntesek által gondozott fél tucat cicától, akik ugyancsak részt vettek az eseményen.

A Bársonytalp négy évvel ezelőtt alakult hivatalosan is egyesületté, de önkénteseik már az azt megelőző években is erejükön felül tettek a gazdátlan cicákért. Legfontosabb célkitűzésük a mai napig nem változott: minél több emberrel megértetni az ivartalanítás fontosságát, és segíteni az árva négylábúaknak.Hétvégi nyílt napjaikon macskaalmot, állateledelt és cicajátékokat, takarókat, fekhelyeket vártak, s nagy örömükre kaptak is az adományozóktól. A program során, ha szükség volt rá, tanácsot is adtak a már cicás gazdiknak.Müller Roxána, az egyesület titkár lapunknak elmondta, a jövőben több ilyen nyílt napot terveznek megszervezni, szabadidejük függvényében. Kiemelte, valamennyi rendezvényükön szeretnék megszólítani azokat, akik ugyan felelős állattartónak érzik magukat, az ivartalanítástól mégis ódzkodnak. Mint azt a titkár kihangsúlyozta, a felesleges macskaszaporulatnak, a kinti-benti cicákra veszélyes betegségek terjedésének, és az elkóborló állatoknak csakis ez a rutin orvosi beavatkozás szabhat gátat, ezért nem szabad elbagatellizálni.A Bársonytalp önkénteseit szombaton Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos is meglátogatta, s természetesen nem érkezett üres kézzel, tápot vitt a kis állatoknak. Mint mondta, az egyesület önkénteseinek elhivatottsága példaértékű, hiszen civil életük, munkájuk, családjuk mellett szabadidejükben gondoskodnak az árva állatokról, orvoshoz viszik őket, nem ritkán a megye egyik végéből mennek a mentvényekért, s közben folyamatosan igyekeznek az anyagiak okozta akadályokat is megugrani. Vigh László arra bíztatott mindenkit, hogy a környezetéért felelősséget vállaló emberként tegyenek minél többet az állatokért.Úgy fogalmazott, az ember egyik kötelessége, hogy gondoskodjon a nálánál kiszolgáltatottabb állatokról, legyen az cica, kutya, madár, vagy bármely más állat.A Bársonytalp egyesület az adományozók jóvoltából befolyt összegekből nem csupán a gazdátlan cicák ellátásról gondoskodik, de segítséget nyújt azoknak is, akik anyagi okok miatt nem tudják ivartalaníttatni kedvenceiket.

Sárvári Viktória

Jól szerepeltek a versenyeken, csinosították iskolájukat

A pandémiának sem sikerült megtörnie a ZSZC Báthory István Technikum diákjainak szorgalmát és lelkesedését, szép tanulmányi eredményeket értek el, s futotta erejükből iskolájuk szépítésére is.

A hosszú hónapokon át tartó online oktatás utáni visszatérés örömében a 11. C osztály tanulói festéket, ecsetet ragadtak a kezükbe, és Tóth Vera tanárnő támogatásával színesre varázsolták az iskolába vezető lépcsősort addig lehangolóan szürke támfalát. Így azóta tanárok és diákok a technikum sárga, zöld, bordó színeiben pompázó úton már jókedvre hangolva kezdhetik a tanítási napot. A munkában jeleskedett Gecse Brendon, Takács Tamara, Peti Vivien, Palkovics Gergő, Nagy Vince, Kruczler Kinga, Simovski Márk, Bódis Balázs.

A tanintézmény az első “szabad” napon csatlakozott a Pannon Egyetem Nagykanizsa Egyetemi Központ középiskolásoknak kiírt turisztikai versenyéhez, amelyben egy szálloda zöld koncepcióját kellett kidolgozni. A vetélkedésre Felhősi Mária tanárnő 10. D osztályából Balogh Petra, Dormán Dorotina, Szili Panna és Varjasi Zóra – jelentkezett. Az alapos és sokoldalú felkészülés után az ökotudatosság jegyében megalkották a “Demo Hotel Báthory zöld szálloda” koncepcióját. Az országos megmérettetésen a Báthory diákjai 1. helyezést értek el.

Az Ágazati Szakmai Érettségi vizsgatárgyak versenyén vendéglátóipar ágazatban országos szinten Bori Péter a 4., Bencik Márton a 6. helyezett lett. Felkészítő tanáraik: Lékainé Vinkler Mária, Keményné Nagy Erika és Bicsákné Farkas Anita voltak. Eredményük különösen dicséretes, hiszen az ÁSZÉV verseny összetett, szerteágazó tudást igényel. A technikus szintű vendéglátás-szervező országos szakmai versenyen Büki Dávid a képzeletbeli dobogó 2. fokára állhatott, eredménye fémjelzi felkészítő tanára, Csiszár Zsoltné kimagasló munkáját is.

Az “Irány a Balaton! Biciklivel a Magyar Tenger körül” című saját projektjükkel csatlakoztak a digitális témahét programhoz és a szakképzési intézmény kategóriában 3. helyezést értek el. A tervek Theil Enikő oktató tudását dicsérik, a munkába Theil Enikő, Matus Lívia, Hajdics Győző és Hetesi Tamás oktatók irányításával a 9.C és a 9.D osztály 37 tanulója adott bele apait anyait és megalkotott egy Balaton körüli biciklitúra megszervezéséhez szükséges szórakoztató online katalógust.

Fincza Zsuzsa

Az országban elsőként vehették át falugondnoki oklevelüket

Mintegy 22 képzett falu- és tanyagondnok vehette át sikeres vizsgájáról szóló oklevelét kedden a Megyeháza Deák termében. A Zala Megyei Önkormányzat által szervezett és bonyolított oktatás az első ilyen jellegű foglalkozás volt az országban.

 

Az oktatás júniusban kezdődött meg a 22 hallgató számára, akik júliusban úgy elméleti, mint gyakorlati képzésben is részesültek szakoktatóik által.

Az egyedülálló foglalkozás elindításának egyik mozgatórugója az volt, hogy míg 2020 januárja előtt a 600 fő alatti lélekszámú települések igényelhettek falugondnoki szolgáltatás működtetéséhez állami támogatást, addig a kormány döntése értelmében 2020. január 1-jétől 800 főre emelte a lélekszámot, illetve majd 2022-től 1000 főre emeli a határt.

A falu és-tanyagondnoki szolgálatok célja, hogy enyhítse az apró falvak, a külterületi és tanyasi lakóhelyek intézményi hiányából eredő hátrányait és olyan szakemberekkel lássa el a településeket, akik valósi segítséget nyújthatnak környezetüknek.

A keddi oklevélátadáson dr. Andráczi-Tóth Veronika, a vizsgabizottság elnöke gratulált elsőként a most végzett gondnokoknak, hangsúlyozva, mindannyian büszkék lehetnek tudásukra, magas színvonalú képzettségükre. Mint fogalmazott, a „tanulók” átfogó képet kaptak arról, hogy mi a falugondnokok és tanyagondnokok gyakorlati feladata, s milyen elméleti tudással kell rendelkezniük ahhoz, hogy minden rászorulónak teljes körű segítséget tudjanak nyújtani.

Az elnök úgy fogalmazott, a vizsga során felemelő volt együtt gondolkodni a képzésen részt vevőkkel minden, a jövőbeli feladatukat érintő kérdésben.

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, ez volt az első alkalom az országban, hogy falugondnokokat képeztek. Hozzátette, kitűnő emberek vizsgáztak most, így biztos benne, hogy feladatukat példaértékűen végzik majd a jövőben. Az elnök a jövőre nézve elmondta, a következő esztendők során nem csupán évenkénti falugondnoki képzést szeretnének indítani, de azt is tervezik, hogy évente két alkalommal, a jogszabályi változások áttekintése miatt, összehívják a gyakorló falugondnokokat egy tapasztalat-, és információcserére.

Sárvári Viktória

Korszerűsítés – Megújul a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épülete

Mintegy 160 millió forintos pályázati forrás ráfordításával energetikai korszerűsítést végeznek a városi rendőrkapitányság épületén – erről a napokban sajtóbejáráson számoltak be a városvezetők, valamint a rendvédelmi szerv megyei vezetője.

A homlokzati munkálatok már javában folytak az épület hátsó homlokzatán, amikor a sajtóbejáráson beszámoltak a média képviselőinek a részletes korszerűsítési beavatkozásokról. Az eseményen dr. Vereckei Csaba Iván dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány felidézte, az épület 1990. novemberében került a rendőrség gondozásába, azt megelőzően pártszékházként működött. Az elmúlt évtizedekben jó gazdaként igyekeztek folyamatosan megfelelni a kor követelményeinek és gondot fordítottak az apróbb felújításokra, nagyobb korszerűsítésekre, valamint arra, hogy az épületben dolgozó kollégák munkakörülményei megfelelőek legyenek. Ilyen átfogó korszerűsítés azonban, mint a mostani, még nem történt az épület életében – hangsúlyozta dr. Vereckei Csaba Iván.

Balaicz Zoltán polgármester az eseményen kifejtette, az energetikai felújítás érinti a rendőrség épületének hátsó homlokzatát, illetve a szakemberek olyan újításokat is elvégeznek majd, melyek hozzájárulnak a fűtésrekonstrukció és az energetikai korszerűsítések egyéb elemeinek maximális kihasználásához. A városvezető hozzátette, az elmúlt években rendkívül nagy figyelmet fordítottak arra, hogy Zalaegerszeg középületei megújuljanak. Ebben nagyon jó partnerre találtak a Kormányhivatalban, illetve most a megyei rendőr főkapitányság. Hozzátette, az önkormányzat saját intézményeit is igyekszik megújítani, az elmúlt években a Modern Városok Programban égisze alatt több emblematikus épületet renováltak. A jövőre vonatkozóan Balaicz Zoltán hozzáfűzte, a következő években az ELENA programnak köszönhetően sikerül majd korszerűsíteni a többek között a Zalaegerszegi Televíziónak is otthont adó szomszédos önkormányzati tulajdonú épületet is. A polgármester emlékeztetett, a rendőrség megyei vezetősége ugyancsak partnernek bizonyult a városi rendőrkapitányság északi oldalán építendő sétány, valamint az új városi multifunkciós sportcsarnokot érintő közlekedési változtatások tekintetétében.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, fontos, hogy az emberek védelmét ellátó rendvédelmi szervek kollégái megfelelő körülmények között, modern, korszerű épületekben végezhessék munkájukat, ezért kiemelkedő a mostani beruházás. Felidézte, az elmúlt 10 esztendőben a város középületeinek jó része megújult már, s a jövőben ezt a munkák szeretnék folytatni.

Dr. Káldi Dávid, a térség önkormányzati képviselője elmondta, egy település, város fejlődést híven mutatja épületeinek állapota, s Zalaegerszeg ezen a téren is jelesre vizsgázott. Hozzátette, a következő évben megvalósul a Csány tér és annak környékének felújítása is.

Sárvári Viktória