Ismét segít a Zalaegerszegi Viva Plazma

Novemberben az egészségügyi felsőoktatást támogatják

Megalakulása óta a Zalaegerszegi Viva Plazma számos alkalommal bizonyította, hogy nem csupán fizikai értelemben vesznek részt a megyeszékhely életében és fogadják plazmaadóikat, de odafigyelnek szűkebb környezetükre, s ahol tudnak, ott segítenek. Novemberben a Zalaegerszegi Egészségügyi Főiskolai Képzésért Alapítvány mellé álltak, és mintegy 100 ezer forintnyi adománnyal támogatták működésüket a Feltalálók Világnapjához kapcsolódó rendezvényükön.

Olvass továbbIsmét segít a Zalaegerszegi Viva Plazma

Ünnepek előtti sajtóbejárás a besenyői temetőben

Szerdán délelőtt a városi temetők fenntartásáért felelős önkormányzat, a működtető városgazdálkodás, valamint a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei a hagyományoknak megfelelően mindenszentek és halottak napja előtt közösen győződtek meg a sírkertek állapotáról.

A szokásostól eltérően ezúttal nem a nagy városi, hanem a kisebb, zalabesenyői temetőben tartottak sajtóbejárást.

Gecse Péter alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője tájékoztatójában elmondta, hogy az idén is jelentős beruházások, felújítások történtek a város sírkertjeiben. Az immár 101 éves, 8 ezer sírhelyet biztosító Göcseji úti temetőben 320 millió fontos költséggel 132 négyzetméter alapterületű új ravatalozót építettek, a régi 79 négyzetmétereset elbontották. Az új épületet Németh János Kossuth-díjas keramikusművész nagyméretű domborműve díszíti. A besenyői és a botfai sírkertben felújították, újrafestették a ravatalozót, az utóbbi temető északi kerítését megújították, új növényeket ültettek az emlékművek köré, a ságodi sírkertnél pedig a lakosság kérését teljesítve parkolót alakítottak ki. Tavasszal Zalaegerszeg fásítási programja keretében új fákat ültetnek a temetőkben is.

Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója a helyszínválasztás indokaként kiemelte, hogy Zalaegerszeg város 17 temetővel rendelkezik, ezek közül 11 működő, 2 hősi és 4 lezárt, s a 30 hektár terület nem kis feladatot ró a városgazdálkodásra, de számukra a peremkerületi sírkertek ugyanolyan fontossággal bírnak, mint a városiak. A szabályokról szólva az igazgató elmondta, hogy a Göcseji úti temetőben az ünnepek alatt is tilos lesz gépkocsival közlekedni, az új temetőbe pedig csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők hajthatnak be. A peremkerületi temetők nyitva tartása folyamatos, míg a két nagy köztemető október 29 és november 2. között reggel 7 órától este 7 óráig tart majd nyitva.

Tóth László rendőr őrnagy, a ZMRFK bűnmegelőzési alosztályvezetője a temetők gyalogos megközelítését javasolta, ha feltétlenül szükséges a közlekedéshez a gépjármű, azt kizárólag kivilágított, őrzött parkolóban hagyják, az autókban látható helyen még üres reklámszatyor se maradjon, értéket senki ne vigyen magával, a hozzátartozók a holmijukra a temetőkben is vigyázzanak. Aki elutazik, úgy hagyja ott a lakását, mintha valaki otthon lenne (égjen valahol a villany, szóljon a rádió). Az új temetőnél a Kiserdei utca az idén is (felülről lefele) egyirányú lesz.

Fincza Zsuzsa

Fontos győzelmet szerzett idehaza a ZTE FC

A ZTE FC labdarúgó csapatára fontos mérkőzés várt az NB I 8. fordulójában az MTK Budapest ellen.

A találkozó elején a hazaiak voltak aktívabbak és a 10. percben meg is szerezték e vezetést. Bedi Bence egy szép csel után lőtt középre és a hosszú oldalon érkező Koszta a kapuba lőtt.

A fővárosiak próbáltak újítani, de kevés elképzeléssel játszottak. A félidő nagy részében mezőnyjáték folyt a pályán és kevés lehetőség adódott a csapatok előtt.

A második félidő elején újabb gólt szerezhettek volna a hazaiak: Spoljaric lövését védte a vendégek kapusa, majd a kipattanóból Borukov találta el a felsőlécet. A 79. percben Halilovic fellökte Kocsit, ami büntetőt ért. Grozav lövését Demjén nagy bravúrral hárította. A 85. percben Tajti jobb oldalról tekert középre a beadására Koszta érkezett és fejelt a kapuba.

A ZTE FC fontos három pontot szerzett, amivel elmozdult a kieső zónából. A találkozó lefújása után az egerszegi szurkolók Waltner Róbert vezetőedző nevét skandálták, aki továbbra is a csapat edzője marad. A ZTE FC legközelebb október 16-án a Ferencváros vendégeként lép pályára, majd október 22-én a Gyirmót csapatát fogadja.

-i-

Gyerekeknek évente, felnőtteknek két évente ajánlott az ellenőrzés

Az ősz a kirándulások, a lakásdekoráció és a télre való felkészülés ideje, jó azonban, ha az októberi napokra beiktatunk egy állandó programot: az évenkénti látásellenőrzést a Látás Hónapja sorozat részeként. Ez nem csupán azoknak ajánlott, akik biztosan érzik, hogy valami probléma merült fel a mindennapok során (gyakori fejfájás, homályos látás, térbeli bizonytalanság), de azoknak is, akik még nem tapasztaltak nehézséget a látásukban.

-A gyerekek esetében érdemes évente elvégeztetni látásvizsgálatot, mivel gyors növekedésük miatt szemük állapota is hamarabb változik, mint a felnőttek esetében, akik számára két évente ajánlott részt venni ellenőrzésen – mondta el elöljáróban a Látás Hónapja kapcsán Kovács György optometrista, látszerész mester. Hozzátette, természetesen az sem hátrány, ha valaki két év kihagyás helyett évente meglátogatja optikáját. Erre kiváló lehetőséget nyújt az október, amikor térítésmentesen lehet elvégeztetni ezeket a vizsgálatokat a Látás Hónapja keretében.

Az ellenőrzés mindössze pár percig tart, s ha a szemorvos, vagy az optometrista rendellenességet talál, arra rögtön javasolnak megoldást, hívta fel a figyelmet Kovács György. Mint hangsúlyozta, akkor is érdemes kihasználni ezeket az alkalmakat, ha nem veszünk észre magunkon látásromlást, mivel a rejtett fénytörések a legtöbb esetben csak sokára mutatnak tüneteket, a speciális vizsgálatok azonban gyorsan rámutatnak a problémára. S egy rendellenességet minél korábban észrevesznek, annál könnyebben lehet kordában tartani.

Az optometrista arra ugyancsak felhívta a figyelmet, hogy a már szemüveggel rendelkezőknek sem szabad elkényelmesedniük, a rendszeres látásellenőrzésre nekik is szükségük van. Ennek oka egyrészt, hogy a szemüvegek lencséje kopásnak indulhat, ami rontja a látás minőségét, másrészt a szem képességei is változnak az idők során, így előfordulhat, hogy korrekcióra van szükség.

Érdemes tehát rászánnunk magunkat, s akárcsak más szűrővizsgálatok esetében, évente egyszer ellenőriztetni látásunkat.

Sárvári Viktória

Kosárlabda – Őrzi veretlenségét a ZTE NKK

A női NB I/B Piros csoportjának második fordulójában az Ajka együttesét fogadta a ZTE NKK.

A DVTK elleni mérkőzéshez hasonlóan jó ritmusban kezdte a találkozót a hazai csapat és hamar állva hagyták ellenfelüket. A vendégek próbálkoztak, de Pap Reginát nem tudták tartani a palánk alatt.

A második játékrész is úgy alakult, ahogy a zalaiak szerették volna, hiszen védekezésben és támadásban is jól teljesítettek a lányok. A ZTE NKK a félidőre megnyugtató 22 pontos előnyt szerzett. A nagyszünet után 8-0-s rohammal nyitott az Ajka, de jó távoli dobásokkal visszaverte a próbálkozást a ZTE. Állandósult a húszpont körüli hazai előny. A záró negyed elején akadozott a hazaiak támadójátéka, melynek okán közelebb zárkóztak a vendégek.

A negyed felénél Kovács szerzett újabb hármast, majd Pap toldotta meg egy duplával, egy szép akció végén. A végén Frindt Nikoletta egy utolsó másodperces, palánkos kosárral zárta le a találkozót, melyet megérdemelten nyert meg 84-68-ra a ZTE NKK.

Czukor Bence együttesének a két hazai után két idegenbeli összecsapás következik, melyek közül vasárnap 17 órától az ELTE BEAC vendégei lesznek.

-i-

A programokban gazdag nyarat ünnepelték

Az idén kevés szőlő termett a Besenyői Baráti Kör lugasán, így gyorsan végeztek a szürettel, de sebaj, mondták, hiszen mindenkinek jutott a lakoma mellé egy jó pohár frissen préselt must.

Nem csoda, hogy nem szomorkodtak, hiszen – mint Semetkéné Szipőcs Erika, a közösség vezetője fogalmazott – szuper-sikeres nyarat ünnepelhettek. Nem csak a heti rendszeres túrázásból teremtettek hagyományt, hanem a kerékpáros körversenyből is már a 4. rendezték.

– Két nagy tervünket is valóra váltottuk – folytatta Erika a beszámolót – Felkerekedtünk és 4 napot töltöttünk Pilisszentkereszt környékén. Keresztesen volt a főhadiszállásunk, onnét felgyalogoltunk Dobogókőre – még a mi túrázáshoz szokott társaságunknak is embert próbáló feladat volt. Egy másik napon elruccantunk Visegrádra, Esztergomba, Szentendrére, megnéztük Székesfehérvár Öreghegyen a Bory-várat, sétáltunk a Velencei-tó körül. Szentendre Pilisszentlélek városrészében betértünk a “pajkaszegi” Teca kocsmájába, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Elhatároztuk, jövőre visszatérünk, jókat túrázunk a Pilisben, s ezúttal más neves helyeket is felkeresünk.

– De ez még mind semmi! – tette hozzá Kerkai Erzsébet -. Augusztusban végre kipróbálhattunk a raftingolást a Murán! 24 kilométert eveztünk a vad folyón, fürödtünk, főztünk, kempingeztünk – ezt is megismételjük jövőre. Ha lehet, az ősszel még elmegyünk Pápára és Somlóhegyre is.

– Az a jó a civil szervezetekben, hogy nincs belőlük két egyforma – jegyezte meg Gecse Péter, a térség önkormányzati képviselője – A hozzám tartozó 15 (besenyői, botfai, páterdombi) közösség mind más-és más, mindegyik jeleskedik valamiben, ki a sportban, ki a kultúrában, ki a hagyományőrzésben, mi pedig igyekszünk segíteni őket, hogy megőrizhessék egyéni arcukat. Ez a csapat jól választott magának nevet, valóban a barátság az erősségük, amivel aztán szinte mindent elérhetnek.

Fincza Zsuzsa

Több, mint ötszáz millió forint ráfordítással megújul a volt KISZÖV-székház

 

Elkezdődött a volt KISZÖV-székház felújítása – a részletekről Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, Bali Zoltán alpolgármester és dr. Kovács Gábor főjegyző a helyszínen tájékoztatta a sajtót.

Mint elhangzott, az önkormányzat saját erőből nem tudta volna megújítani a történelmi belváros jelentős, de mára alaposan leromlott állapotban lévő műemlék épületét, arra a Modern Városok Program városrehabilitációs elemeként 528 millió forintos ráfordítással kerülhet sor. A felújítás után kulturális és közösségi funkciót kap az ingatlan. Az épület történetét Balaicz Zoltán polgármester ismertette. Az építéstörténeti kutatások szerint az ingatlan 1858 után épült, hosszú időn át Zöldfa, majd Korona néven szálló és vendéglő működött benne, később a Kaszinónak és a Társaskörnek is otthont biztosított. Az épületet 1945 után államosították, belül leegyszerűsítve, igénytelenül átalakították. 1959-től a KISZÖV székházaként működött, itt kapott helyet a szervezet híres táncegyüttese is. Az épület állaga mostanra erősen romlott, jelentős felújítást, megmentést igényel.A háromszintes műemléképületben a földszinti üzletek magántulajdonban vannak, az emeleti helyiségek száz százalékban a városi önkormányzat tulajdonát képezik. A épület kiemelkedő értéke a két szintet átfogó díszterem, mely bálok, társas rendezvények helyszíne is volt. A tervezett rekonstrukció elsődlegesen a homlokzat és az emeleti helyiségek, különösen a díszterem helyreállítására irányul. Mellette próbatermeket, többfunkciós termet, büfét, ruhatárat, raktárt, irodát, öltözőket és egyéb kiszolgáló helyiséget alakítanak ki.Vigh László beszédében kiemelte, hogy Zalaegerszeg kevés régi épülettel dicsekedhet, a városvezetésnek kötelessége megőrizni a meglévőket az utókor számára.Bali Zoltán alpolgármester tájékoztatójában elmondta, a rekonstukció keretében sor kerül a homlokzat és a tetőszerkezet megújítására, a födém és az alapozás megerősítésére, új fa nyílászárókat, korhű berendezéseket építenek be, igyekeznek helyreállítani az 1858-as állapotokat, hogy Zalaegerszeg egy rangos, új városi díszteremmel gazdagodjon.

Fincza Zsuzsa

Zalaegerszegre látogatott a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny zsűrije

Szerdán érkezett meg a megyeszékhelyre a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny három zsűritagja, akik, amellett, hogy egy bejárás során megtekintették az elmúlt egy esztendőben végrehajtott zöldfelületi fejlesztéseket, közterületi innovációkat, megismerkedtek a város környezetvédelmi stratégiájával is.

 A város nevében Gecse Péter alpolgármester köszöntötte a Városházán a zsűrit: Laczkó Máriát, a Keszthelyi Városüzemeltető Kft. ügyvezetőjét, Lancsák Lajost, Nagykanizsa volt főkertészét, valamint Konrád-Németh Cecíliát, a Via Kanizsa Zrt. Városvezető kertészmérnök gondnokát.Mint azt hangsúlyozta, minden esztendőben nagy lehetőség Zalaegerszeg számára, hogy részt vehet az ország szépítő mozgalom megmérettetésén, egyfelől, mivel ezúton is tájékoztathatják a város lakosságát az elért eredményekről, valamint nagyon fontos szakmai visszacsatolást jelent a közterületi feladatokat ellátó Városgazdálkodási Kft. számára. Az alpolgármester hozzátette, jól látható, hogy nem csupán az önkormányzatnak, de a lakosságnak is célja, s elvárása az igényes zöldfelület gazdálkodás, valamint a közterületek rendben tartása. Vigh László országgyűlési képviselő az eseményen a Városgazdálkodási Kft. munkatársainak – akik nevében Horváth István ügyvezető köszöntötte a megjelenteket-, pontos, precíz munkáját dicsérte, mellyel nap, mint nap igyekeznek szebbé, tisztábbá és élhetővé tenni Zalaegerszeget.A zsűri nevében Laczkó Mária hangsúlyozta, a Virágos Magyarország mozgalma nagy hangsúlyt fektet arra az együttműködésre, melyben az önkormányzatok a lakossággal összedolgozva munkálkodnak településük, városuk rendben tartásán, megújításán és folyamatos szépítésén. Kifejtette, Zalaegerszeg minden esztendőben valamilyen újdonsággal szolgál számukra, s külön kihangsúlyozta a város zöldfelületi stratégiájának fontosságát, mely az ekkora települések esetében igen ritka. Szó esett arról a példamutatásról is, melyet a zalai megyeszékhely a fenntartható környezetfejlesztésben mutat.

Sárvári Viktória

Programajánló

Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ

 OKTÓBER 30. péntek 21.00

Európa Kiadó

Az Európa Kiadó 1981-ben alakult avantgárd budapesti rockzenekar, a magyar underground zenei élet jellegzetes képviselője a Keresztury Dezső VMK színpadán!

NOVEMBER 3. kedd 18.00-19.30

DECEMBER 1. kedd 18.00-19.30

VILÁGJÁRÓ

Novemberi úti cél: Észak-India, Rishikesh

Előadó: Vági Zsolt

Decemberi úti cél: Norvégia

Előadó: Horváth Jenő

NOVEMBER 2. hétfő 18.00-19.30

DECEMBER 14. hétfő 18.00-19.30

ÉBREDEZŐ(K)

Novemberi téma: Jóga a mindennapokban

Előadó: Vági Zsolt egészségtudományi és mentálhigiénés szakember (jelölt), jógaoktató

Decemberi téma: Út a félelemből a nyugalomba – AnaLog Módszerrel

Előadó: Loós Balázs analog terapeuta

NOVEMBER 10. kedd 19.00

„Szólt az ember”

Jordán Tamás és a Sebő Együttes közös József Attila estje

NOVEMBER 17. kedd 18.00

EGYÜTT A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT

Környezettudatos intimhigiénia

Előadó: Németh Emese, a 3ME mosható pelenkák és betétek megálmodója és életre hívója

NOVEMBER 26. csütörtök 19.00

NEMZETEK ZENÉI

Latin est

Luis Eduardo Castagno Trió

– zenei utazás Latin-Amerikába –

NOVEMBER 27. csütörtök 18.00

Gasztro-Talk Show – Rákóczi Ferenc

A Gasztro Talk Show következő vendége Rákóczi Ferenc, aki kedvenc húsos receptjét osztja meg vendégeinkkel, melyet az előadás során meg is tudnak kóstolni.

Műsorvezető: Mozsár Eszter

DECEMBER 4. péntek 19.00

Malek Andrea Soulistic- Gospel Tour

 

ART MOZI

OKTÓBER 23-25. péntek-vasárnap

Magyar Filmek Hétvégéje

Minden nap egy magyar film. Válogatás az elmúlt időszak legsikeresebb magyar filmjeiből.

OKTÓBER 31. szombat

Halloween filmvetítés

A mozi auláját, szellemek pókok, démonok és rémek lepik el!

Egész éjszakás horrorfilm vetítés a műfaj szerelmeseinek

NOVEMBER 5. és 19. csütörtök 14.00-18.00

Termelői és kézműves vásár

NOVEMBER 6. péntek 18.00

Dr. Bagdy Emőke előadása

NOVEMBER 21. szombat 9.00

Zalaegerszeg – Videós találkozó 2020

Novemberben Zalaegerszegre látogat a Videós Találkozó csapata!

Találkozz a kedvenc videósaiddal az Art Moziban.

December 8. kedd 19.00

Dr. Csernus Imre előadása

December 12-13., 19-20. szombat – vasárnap

Karácsonyi Termelői és Kézműves Vásár

A belépés a rendezvényre díjtalan.

December 24. csütörtök 9.00

Karácsonyi Matiné

Egész napos filmvetítés a legkisebbeknek.

A filmekről bővebb információ később a www.artmozizeg.hu honlapon.

 

VÁROSI HANGVERSENY- ÉS KIÁLLÍTÓTEREM

November 4. Szerda 19.00

Szóban és zenében zenetudományi bérlet 2020/21

Tóth Viktor

A szaxofonművész koncertje-beszélgetése “könnyen érthető jazz” címmel.

November 11. Szerda 19.00

Jazzszerda 2020/21

Szirtes Edina mókus

Így szerettem volna élni…

Koncert a muzsikáért és az emberekért

November 5. Csütörtök 19.00

Egerszegi Páholy 2020/21

Bereczki Zoltán színész, énekes

November 20. Péntek 19.00

Ránki Dezső zongoraestje

Ránki Dezső világszerte ismert és nagyra becsült kétszeres Kossuth- és Liszt-díjas, valamint Prima Primissima díjjal kitüntetett zongoraművész. A kritikák pályája kezdetétől egyöntetű lelkesedéssel írnak játékáról. Kiemelik rendkívüli muzikalitását, biztos stílusérzékét, költői előadásmódját, zenélésének mélységét és intenzitását, elegáns és biztos virtuozitását.

Műsor:

Hydn: d-dúr szonáta, hob xvi/42

Beethowen: d-dúr („pastorale”) szonáta, op 28.

Schubert: d-dúr szonáta d 850

 

APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

November 7. Szombat 9.00

Majdnem elfeledett értékeink programsorozat – káposztasavanyítás

Tapasztalt háziasszonyok segítségével betekintést nyerhetünk a káposztasavanyítás egyes lépéseibe.

Közben: krumplis nudli sodró verseny.

Társrendező: mozgássérültek és fogyatékkal élők egyesülete

A belépés díjtalan!

November 13. Péntek

„tarka lepke, kis mese…”

Zala megyei vers és mesemondó verseny

A huszonnegyedik alkalommal megrendezett hagyományos művészeti programunkra, a „tarka lepke kis mese…” című Zala megyei vers és mesemondó versenyre ezúttal digitális formában kerül sor. Várjuk Zala megye általános iskoláiból, a 3-8. Osztályos tanulók jelentkezését. (évfolyamonként 1 fő).

Nevezni 2020. Október 22-ig lehet egy szabadon választott vers vagy prózai alkotás előadásával, mindenfajta tematikus megkötés nélkül, a produkció időtartama max. 4 perc.

Kiemelten javasoljuk a mű kiválasztásánál Szabó Lőrinc életművét, születésének 120. Évfordulója alkalmából.

Beküldési határidő: 2020. November 6.

Eredményhirdetés: 2020. November 13.

Bővebb információ a felhívásról, valamint a jelentkezés és anyagbeküldés feltételeiről a www.kereszturyvmk.hu/amk  oldalon található.

November 19. Csütörtök 18.00

Lelkem színei

Kiállítás Rátkai Béla rajzaiból.

A kiállítást megnyitja: Léder Anita

A kiállítás megtekinthető 2021. Január 15-ig, az intézmény nyitvatartási idejében.

November 28. Szombat 9.00-13.00

Adventi koszorúkészítés

Advent első hétvégéjén közös adventi koszorúkészítésre várjuk Zalaegerszeg város hagyománytisztelő lakóit. A művelődési központ által biztosított alapanyagokból (alap, gyertya, dekorációs anyag, örökzöld) saját kezűleg készíthetik el különböző stílusú koszorúikat, melyekhez kézművesek nyújtanak segítséget.

 

ANDRÁSHIDAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

November 26-27. Csütörtök – péntek

Betlehem építés és a városrész adventi dekorációjának elkészítése Andráshida központjában

Kérjük, aki tud, hozzon örökzöld ágakat a helyszínre!

Várunk minden kedves andráshidai lakost, aki szívesen közreműködik az adventi előkészületekben!

Helyszín: Andráshida, kutasi elágazó

 

December 2. Szerda

Véradás a zalaegerszegi öveges iskola vöröskeresztes alapszervezet szervezésében

Jelentkezni lehet előzetesen telefonon az öveges józsef általános iskola portáján, ill. A titkárságon! Tel.: 92/596 693

További részletek az iskola weboldalán:  http://www.ovegesiskola.hu/

 

December 3. Csütörtök, 17.00-19.00

„keresd a piros ruhást… !”

Mikulás kereső verseny gyerekeknek andráshidán.  … az ügyeseknek jutalom!

 

December 4.  Péntek 9.30

„télapó itt van…”

Vidám, zenés műsor óvodások, iskolások részére

 

December 23. Szerda 17.00 – 19.00

Mindenki karácsonya

Ünnepi műsor az óvodások, iskolások, helyi civil csoportok (szélrózsa tánckör, igazgyöngy hagyományőrző egyesület, gazd’asszony klub, borbarát kör) közreműködésével.

Helyszín: kutasi elágazó, „mindenki karácsonyfája”

Kérjük, tavalyi bögréjét idén is mindenki hozza magával, a belevalóról mi gondoskodunk!

 

CSÁCSBOZSOKI MŰVELŐDÉSI HÁZ

November 12. Csütörtök 14.00

Barangolás Rumini világában

 

November 27. Péntek 14.00-18.00

Adventi forgatag kicsiknek és nagyoknak

14.00 i. Adventi gyertya megnyújtása

Helyszín: Izsák iskola aula

14.00-18.00 adventi kézművesség

Adventi koszorú készítésre várjuk az érdeklődőket. Kérjük, hogy ollót, metszőollót mindenki hozzon magával. Az adventi koszorúhoz szükséges kellékeket korlátozott számban tudjuk biztosítani, ezért a rendezvényen való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges. A koszorúkötéshez szükséges alapanyagok a helyszínen megvásárolhatók. Minden egységcsomaghoz egy db tombolaszelvényt adunk, melyet a foltvarró kiállítás megnyitón sorsolunk ki. Jelentkezni lehet a 30/408-9824-es telefonszámon.

Helyszín: Izsák iskola multifunkcionális terem

 

November 27. Péntek 16.00

Foltvarró klub adventi kiállításának megnyitása

 

November 27. Péntek 14.00

December 04. Péntek 14.00

December 14. Hétfő 8.00

December 18. Péntek 8.00

Adventi gyertyagyújtások

Közreműködnek az Izsák iskola tanulói.

Helyszín: Izsák iskola aula

 

KÉZMŰVESEK HÁZA

OKTÓBER 26-30. hétfő-péntek

Népi kézműves bentlakásos ifjúsági tábor

Korosztály: 12-18 éves korig

Bővebb információ: www.kereszturyvmk/kh

 

OKTÓBER 27. – NOVEMBER 27.

Vitrinkiállítás: Pásztorok nyomdokában

Tálosi Adrienn bőrműves kiállítása

Megtekinthető: hétköznap 10.00-15.00

 

OKTÓBER 30. péntek – NOVEMBER 22. csütörtök

Időszaki kiállítás: A Nyugat-Dunántúl népi kézműves értékei

Megtekinthető: hétköznap 10.00 – 15.00

 

NOVEMBER 22. vasárnap 14.00-18.00

Nyitott Műhelygalériák Napja –

adventi előkészület

Kézműves foglalkozások az alkotóház műhelyeiben.

Helyi kistermelők vására.

A belépés díjtalan.

 

DECEMBER 2. szerda – december 18. péntek

  1. JANUÁR 4. hétfő – 15. péntek

Vitrinkiállítás: „Készítsük lelkünket”

A karácsonyi ünnepkör tárgyi megjelenítése a népi kézművességben. Alkotóközösségeink kiállítása.

 

DECEMBER 13. vasárnap 14.00-18.00

Nyitott Műhelygalériák Napja a karácsony jegyében

Kézműves foglalkozások az alkotóház műhelyeiben.

Helyi kistermelők vására.

A belépés díjtalan.

 

Több, mint hetven százalékos készültségen áll jelenleg a tesztpálya

Sajtóbejárás

 

Több, mint hetven százalékos készültségen áll jelenleg a tesztpálya

A ZalaZone Járműipari Tesztpálya építési munkálatai 2017-ben kezdődtek el Zalaegerszeg határában. Az eddig eltelt idő során Vigh László országgyűlési képviselő, a beruházás miniszteri biztosa időről időre igyekezett pontos képet adni a lakosságnak a pálya készültségi szintjéről. Legutóbb pénteken várta a helyi és országos sajtó képviselőit egy átfogó bejárásra, ahol arról számolhatott be, az önvezető autók tesztelésére alkalmas pályakomplexum már 73 százalékos készültségen áll.

Olvass továbbTöbb, mint hetven százalékos készültségen áll jelenleg a tesztpálya