Zeg7Nap 381 - Zalaegerszegi 7 Nap

Koraszülött gyerekek: változás, veszteség a családban – fotógaléria és videó

Mintegy 160 szakember, szimpatizáns és segítő részvételével tartott szakmai napot a koraszülöttséggel járó veszteség témában szerdán délután Zalaegerszegen a “Korán érkeztem” Közhasznú Egyesület. Dr. Rosta Andrea családterapeuta előadását követően idén újdonságként hat témában kerekasztal-beszélgetésen, műhelymunkán osztották meg egymással tapasztalataikat a jelenlévők, a foglalkozást a keszthelyi FÉSZEK – a Lelki Egészségért Egyesület szakemberei koordinálták.

Jövő héten már jöhetnek profi fotózásra a hölgyek

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2024-ben már ötödik alkalommal indítja útjára a Mediaworks Hungary Zrt. a Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre február 5-től jelentkezhettek a Zala vármegyében élő, itt született vagy itt tanuló hölgyek. A szépségverseny a regionális fordulóval indul április 8-án, ahova maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán. Zala vármegye szépségei Fejér, valamint Veszprém hölgyeivel versengenek majd a továbbjutásért. Lehet érkezni saját portfólióval, de profi fotóst is biztosít szerkesztőségünk, ha valaki azt kéri.

Mostantól arccal a bajnokság felé!

Mostantól csak a bajnokságra kell koncentrálnia a ZTE FC labdarúgó csapatának, de nem kétséges: nem lett volna ellenére a kettős terhelés sem, ameddig csak lehetett volna… A kedd esti, diósgyőri MOL Magyar Kupa találkozó viszont ebben a sorozatban most a végállomást jelentette Márton Gábor együttese számára, így címvédőként búcsúzott a ZTE FC.

Csuja Imre volt a megyei könyvtár vendége

Csuja Imre volt a vendég nemrég a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, ahol közönségtalálkozót tartottak. Az országszerte ismert és elismert Jászai-díjas színművész a rendezvényen több verset adott elő, majd pályájáról, munkásságáról beszélt a megjelenteknek.

Szakmai előadás Zalaegerszegen, a kamarák házában

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (ZVKIK) konzultációval egybekötött előadást szervezett az idén januárjában hatályba lépett új fogyasztóvédelmi törvény változásairól. A fórumon a Zala Vármegyei Kormányhivatal részéről dr. Molnár Sándor fogyasztóvédelmi osztályvezető és dr. Dénes Zoltán fogyasztóvédelmi jogi szakügyintéző tájékoztatta a jelenlévőket a legfontosabb tudnivalókról.