Zeg7Nap 380 - Zalaegerszegi 7 Nap

Piknikeztek és új elnököt választottak

A hároméves időtartamra szóló tagságát újította meg, valamint a fiatalokat érintő témákban hallgatott előadásokat a zalaegerszegi fiatalokat tömörítő szervezet. A XII. Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal PIKNIK delegáltjai három újabb évre az egykori diákpolgármestert, Juhász Elődöt választották meg elnöknek a Mindszentyneumban tartott csütörtöki összejövetelen.

150 éve lányokkal kezdődött (galéria,videó)

Pénteken iskolatörténeti kiállítást nyitottak a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola régi szárnyában. A kezdetekben polgári leányiskola típusú tanterv szerint működő intézmény 150 éves évfordulóját számos program kíséri ebben a tanévben.

60 éves az iskola: 15 ezer sérült gyermek útját egyengették (galéria, videó)

Hat évtized és közel 15 ezer diák. Fennállása óta ennyi gyereket segített útjára a volt Béke ligeti, új nevén Szeliánszky Márta Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Zalaegerszegen. A 60 éves jubileum alkalmából a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartottak csütörtökön ünnepséget.

Tizenöt év kell a szakképzés átalakításához, ebben számítanak az ipari partnerekre – fotógaléria

Fontos, hogy a fiatalokkal minél korábban, akár már 5-6. osztályban megismertessék a különféle szakmákat. A szakképzés helyzete volt a téma a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont által szervezett szakmai napon csütörtökön, ahol a régió gépészeti ágazati képzőközpontjai, s ipari szereplők osztották meg egymással tapasztalataikat.

Katonatalálkozó: A Petőfi-laktanya kemény hely volt

Kedden 6. alkalommal hívta össze és ültette terített asztal mellé a Keresztury VMK kamaratermében a zalaegerszegi helyőrségben szolgált hivatásos és továbbszolgáló katonák, polgári alkalmazottak, valamint az egykori 8. Gépesített Lövészhadosztály Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei vezető állományának képviselőit a Zalaegerszegi Honvédklub.

Praktikus holmikat tartalmazó csomagokat kaptak a gyermekotthonban élő lányok (galéria, videó)

Még ma is nehezen beszélünk az élet természetes velejáróiról, mint például a női ciklusról, a serdülő lányokat és fiúkat egyaránt érintő hormonális változások következményeiről. Az intim női dolgok megismerését segíti az “Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány akciója, amely szerdán a zalaegerszegi gyermekotthonba érkezett.

Borban az igazság: józanul a borkultúra-konferencián – fotógaléria és videó

Zalaegerszeg és környékének lakossága bizony évszázadok, azaz a középkor óta issza dokumentálhatóan a fürtös gyümölcs finom levét, sőt, már a római korban is termesztettek szőlőt a vidéken. A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága Szőlőtermelés és borkultúra Zalaegerszegen a középkortól a 20. századig címmel tartott szakmai konferenciát szerdán a díszteremben, ahol az is kiderült, kik voltak a „pinceverők”, s hogyan élték meg a szőlőhegyre való kitelepítéseket a helyiek.