A ZalaZONE InnoTech Kft. nap- és szélenergiát felhasználó és akkumulátoros tárolóval rendelkező konténeres energetikai rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely a villanyautók AC és DC töltésére is képes.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Elvarázsolja a színház világa – Berkes Dániel
Berkes Dániel énekművész-tanár zongoristaként és korrepetitorként működik közre a Kvártélyház színházi előadásaiban.
Pályaműveket várnak, kiállítással készülnek a megyei könyvtárban
Idén ünnepeljük Keresztury Dezső születésének 120. évfordulóját. Az emlékévhez kapcsolódva a Keresztury Emlékbizottság, valamint a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár két pályázatot írt ki.
A homokos partjával, árnyat nyújtó fáival nagy kedveltségnek örvend a Gébárti Tóstrand
A zalaegerszegi Gébárti Tóstrand június elsején nyitott ki, ahol a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft. ugyanúgy elvégezte a szükséges karbantartási munkákat és az előírt minősítéseket, mint a két épített szabadtéri strandnál.
Tolmácsolnak, hoszteszkednek, besegítenek a szervezésben a Zrínyi-gimnázium diákjai
Közösségi szolgálatot teljesítenek a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai a Kvártélyház rendezvényein. A két intézmény más területen is együttműködést tervez.
Higgy Bennem Piknik lesz Zalaegerszegen
Nyitottság, jókedv és partnerség. Ez lehetne a mottója a Higgy Bennem Piknik elnevezésű kezdeményezésnek, amit július 13-án, szombaton 15 órától tartanak a Göcseji Falumúzeumban. Az ingyenes rendezvény célja, hogy az egészséges társadalom, a családok közelebb kerüljenek sérült társaikhoz, a próbatételes gyermekekhez.
Nagyszabású filmzenei koncert adott a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar a Dísz téren
Megtelt érdeklődőkkel a Dísz tér és környéke a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar szombat esti nagyszabású filmzenei koncertjére. Az eseményen idén is a legnagyobb filmslágerekkel örvendeztették meg a közönséget Pejtsik Péter karnagy vezényletével.
Felismered Zalaegerszeg népszerű helyszíneit régi fotókon?
Mindannyian szeretünk régi fotókat nézegetni: felidézhetjük gyermekkorunk emlékeit, de rácsodálkozhatunk arra is, mennyit változott az elmúlt években lakhelyünk. Ezúttal Zalaegerszegről hoztunk néhány régi képet. Felismered hol készültek?
Családi nap és vízi verseny jó hangulatban és izgalmakban a Gébárti Tóstrandon
A Nemzetközi Rendőr Szervezet (IPA) Zala Vármegyei Egyesülete a zalaegerszegi Gébárti Tóstrandon szombaton rendezte meg családi napját, illetve a Kovács Tibor vízi emlékversenyt a szervezet egykori alelnökének tiszteletére. A hét csapat kenukkal, kajakokkal és SUP-pal, amelyen állva kell evezni, szállt vízre, egymással versengve.
Egy lesgól és egy kipattanó lett a ZTE FC veszte
A nyári felkészülés harmadik edzőmérkőzését játszotta le a ZTE FC labdarúgócsapata, amely Lendván lépett pályára, de ezúttal nem a lendvaiakkal találkozott, hanem a horvát NK Varazdinnal.