Zeg7Nap 961 - Zalaegerszegi 7 Nap

Adventi ünnepség a zalaegerszegi városrészekben

Már vasárnap délelőtt a közelgő karácsonyra hangolódtak a Keresztury Városi Művelődési Központban, ahol Mihály Péter adott gyerekkoncertet, majd Szabó Donát bűvészshow-val, a Motion TSE pedig táncbemutatóval lépett fel. Délután megérkezett a várva várt Mikulás is.

Felújították a zalaegerszegi református templomot

Hálaadó istentisztelettel egybekötve, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelenlétében avatták fel advent első vasárnapján a 62 millió forintos állami és önkormányzati ráfordítással felújított zalaegerszegi református templomot.

Felújították a zalaegerszegi református templomot (galéria)

Hálaadó istentisztelettel egybekötve, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer jelenlétében avatták fel advent első vasárnapján a 62 millió forintos állami és önkormányzati ráfordítással, valamint gyülekezeti adományokból felújított zalaegerszegi református templomot.

“Kosármaraton” Szolnokon, de kikapott a ZTE KK

Tulajdonképpen a 9. forduló rangadóját jelentette szombaton a férfi kosárlabda NB I. A csoportjában a Szolnoki Olajbányász-Zalakerámia ZTE KK találkozó, hiszen a tabellán harmadik helyen álló Tisza-parti együttes a vele azonos mutatókkal álló Zalakerámia ZTE KK-t fogadta. Maratoni hosszúságú találkozón a kevesebb hibával játszó Szolnok nyert.