Zeg7Nap 94 - Zalaegerszegi 7 Nap

Egy jó beszélgetés sokszor többet ér – Dr. Feller Mária hitvallása a gyógyításról

A Semmelweis-nap alkalmából idén különleges sorozatot indított el a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház. Közösségi oldalukon pályaútjuk, emlékeik felidézésére kérik azokat a kollégáikat, akik 45 éve, sőt annál hosszabb ideje dolgoznak Zalaegerszegen, a kórházban. Mert szeretik hivatásukat, mint Konczné dr. Feller Mária, aki a Zalai Hírlap munkatársainak is az üzemorvosa.

Sorra szépülnek az épületek Zalaegerszegen – az önkormányzatnak és a lakóknak egyaránt fontos (galéria)

A Zalaegerszeg belvárosában közlekedők észrevehették, hogy az utóbbi időben egymás után újulnak meg az egykor impozáns, ám mára leromlott homlokzatú ingatlanok. Balaicz Zoltán polgármester közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt, miszerint befejeződött az Ady utca 6. szám alatti épület felújítása, s tovább zajlanak a szomszédban az építkezések.

Hetvenöt éves lett a zalai Columbo

Hajdani nyomozóként legendává vált, ma pedig énekkel, hangoskönyvekkel és közösségépítéssel tesz a jó ügyekért. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság egykori vezetőjét, Varjasi Gábor nyugállományú ezredest kollégái köszöntötték születésnapján.