Zeg7Nap 830 - Zalaegerszegi 7 Nap

A hektikus időjárás ellenére is elfogadható eredményekről számolnak be a zalai gazdák

Felöltötte komor téli gúnyáját és pihenésre készül a határ, hazatérnek a mezőkről a kombájnok, a traktorok – a város szélén még éppen sikerült lencsevégre kapni egy New Hollandert, ahogy ekéjével az őszi mélyszántás utolsó barázdáit véste a szélső tábla földjébe. Késő délután már ezek a gépek is lemosva a gépszínben pihentek.

Tisztújítás volt a Zala megyei építészkamaránál

Négy év elteltével tisztújítás zajlott nemrég a Zala Megyei Építészkamaránál Zalaegerszegen. Az elnök Trajer Ferenc maradt, az alelnöki tisztséget változatlanul Bertók Sándor tölti be. Az elnökségben a választás eredményeként Darabos Géza, Sónicz István és Schifter Gergely foglal helyet.

Az Öreghegyen járt a Mikulás

Advent első vasárnapján Besenyő- Öreghegyen a polgárőrök gyerekei, unokái és az egyesület környezetvédő barátai is kaptak ajándékot. A civil közösség 6. karácsonyváró ünnepségére traktor vontatta járgányán bepöfögött a Mikulás is.

Kiss István György néprajzi hagyatéka múzeumot keres

November közepén a zalaszentgyörgyi kultúrházban emlékeztek Kiss István György (1947–2018) néptáncoktatóra, akinek egyedülálló faragott pásztorbot és faragott faszoborgyűjtemény hagyatékából is megmutattak néhány darabot. Fiai, Kiss-Molnár István és Kiss Norbert keresik a lehetőséget, hogy a felbecsülhetetlen néprajzi gyűjteménnyel méltó helyen állíthassanak emléket édesapjuknak.

Pannon Tükör-díjat kapott Nagy Betti

Nagy Betti költő, szerkesztőségünk munkatársa, András László író és Smid Róbert kritikus kapta idén a Pannon Tükör folyóirat és a Pannon Írók Társasága elnöke döntésének értelmében alapított Pannon Tükör-díj irodalmi elismerést.