Zeg7Nap 80 - Zalaegerszegi 7 Nap

Besenczi Árpád Giordano Bruno szerepében: a gondolkodás szabadságáról, a világegyetem végtelenségéről

Az Esztergomi Várszínház igazgatója, Horányi László kereste meg az egerszegi teátrumot a közös produkció ötletével, ugyanis a nyári színházi darabok sorsa, hogy néhány bemutató után „fiókba kerülnek”. Besenczi Árpád sem szerette volna, ha Maróti Lajos Az utolsó utáni éjszaka című színműve – amiből 1971-ben készült rádiójáték – hasonló sorsra jut. Érdekesség, hogy a főszerepeket a két színidirektor játssza, premier pedig október 20-án lesz Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban.

Halat, vadat, s mi jó falat – Elstartolt a nagy egerszegi buli, ilyen látványos volt a felvonulás! (galéria)

A hagyományokhoz híven pénteken délután látványos felvonulással indultak el a városvezetők, valamint a programhoz csatlakozó egyesületek, szervezetek, s nem utolsósorban a testvérvárosi delegációk a zalaegerszegi Kossuth utcán. Három napon át tart a Vadpörkölt és Borfesztivál, melynek minden programeleme az erdőkben gazdag Zala vármegye kincseit hirdeti.

Teret is elneveztek róla, ha ma élne, Facebookon posztolna verseket (galéria)

A Széchenyi-díjas íróra, költőre, irodalomtörténészre, egyetemi tanárra, miniszterre, Zalaegerszeg díszpolgárára emlékeztek pénteken. Keresztury Dezső (1904-1996) születésének 121. évfordulója alkalmából a város vezetése, a helyi intézmények és szervezetek képviselői a Keresztury téren található mellszobránál tették tiszteletüket.

A polgármester avatárja köszöntött: három testvérvárosi szerződést írtak alá a vadpörkölt fesztivál nyitónapján (galéria, videó)

Ismét vendégül látták Zalaegerszeg 14 testvér- és baráti városainak delegációit a Vadpörkölt és Borfesztivál rendezvénysorozatán. Három testvérvárosi szerződést írtak alá pénteken délelőtt a díszteremben, így Nyárádszereda, Barót és Dunaszerdahely mától a város nemzetközi kapcsolatait erősíti hivatalosan. Az ünnepségen továbbá kettő, 25 éves testvérvárosi kapcsolatot erősített meg Zalaegerszeg, méghozzá a lengyel Krosno és a német Marl városával.

A fesztivál nagyszínpadán misét celebrál a segédpüspök (galéria, videó)

Három évvel ezelőtt várták először a Zala vármegyei híveket a Vadpörkölt Fesztiválon. Idén ismét lesz szabadtéri szentmise a nagyszínpadon, amit ezúttal Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök celebrál. 2025 azért is fontos a katolikusok életében, mivel ötven esztendeje hunyt el Mindszenty bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás. Tavaly mintegy háromezren érkeztek az ünnepi alkalomra.

Ámuldozó kis elsősök, a héten szokják az iskolát, a plüssmaci még ott figyel az asztalon (galéria)

Hétfőn kitárták kapuikat az oktatási intézmények országszerte, visszatért az élet az iskolákba. Sőt, vannak, akiknek még minden olyan új. Az elsősök tátott szájjal csodálkoznak az új világra, s bizony előkerül még a bátorító, kedvenc plüssjáték, pihentetik kis buksijukat az asztalon. A zalaegerszegi Mindszenty-iskola elsős osztályaiba lépett be fotós kollégánk minap, ahol az apróságok ismerkedtek a tanító nénikkel és persze egymással.

Új padokat faragtak, a fesztiválon pedig a mesterségüket is bemutatják (galéria, videó)

Ismét kitettek magukért a mesterek Gébárton, ugyanis megszépült az alkotóház bejáratának lépcsője, s kicseréltek több padot, asztalt. A héten zajlott a XI. Zalaegerszegi Országos Fafaragó Tábor a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében. A fafaragók azonban nem mennek haza csütörtökön este, ugyanis mesterségbemutatót tartanak péntektől vasárnapig a Vadpörkölt Fesztivál ideje alatt az Európa téren.