Zeg7Nap 79 - Zalaegerszegi 7 Nap

Több ezren érkeztek, áhítat a belvárosban (galéria)

Három évvel ezelőtt várták először a Zala vármegyei híveket a Vadpörkölt Fesztiválon szabadtéri misére. Vasárnap délelőtt a nagyszínpadon Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök celebrált szentmisét. A hagyományokhoz híven több ezren érkeztek a környező településekről, a helységnévtáblák jelezték, számukra nagyon fontos a katolikus közösség összetartozása, a hit megélése.

Mi a csuda az a HISZ és a Jókai-Hack? Mihály Péterrel rendezésről, az ifjúság neveléséről és családról

Csehov klasszikus darabjával, a Sirály című színművel kezdődik a 2025/26-os színházi évad Zalaegerszegen szeptember 26-án. A Hevesi Sándor Színház évadnyitó társulati ülésén dr. Besenczi Árpád igazgató ismertette a repertoárt, s bemutatkozott a teátrum új művészeti vezetője, Mihály Péter. A színművész-rendező 26 éve a társulat tagja, vele beszélgettünk a magánélet és a munka egyensúlyáról, az ifjúság színházi neveléséről.

Így főznek az egerszegi mentősök! Dobogóra állhattak, ezzel a finomsággal

Az idei budapesti, Városligeti Mentőnapon a zalaegerszegi mentőállomás csapata – mentősök és családtagjaik – dobogóra állhattak a főzőversenyen nyújtott teljesítményükért. Augusztus 30-án a Városligetben rendezték meg a 2025. évi mentőnapot. A hagyományos programok mellett idén is nagy érdeklődés kísérte a főzőversenyt, amely jó hangulatban, baráti vetélkedés keretében zajlott.

Fegyelmezett ebek serege Egerszegen

Fekete István Vuk című regényében nem éppen a népszerűbb szerep jutott a két vadászkutyának, Vahúrnak (a drótszőrű vizsla) és köpcösebb társának, Fickónak (basset hound). Ennek ellenére a valódi vadászkutyák és egyéb kutyák felvonulása mégiscsak ellopta a közönség szívét szombaton délután Zalaegerszeg belvárosában.

Vadételek minden mennyiségben: még chilisbabos változat is készült, s tánccal hívtak kóstolásra (galéria)

Több száz méterről lehetett érezni a bográcsokban készülő és tűzhelyeken sülő vadételek illatát szombaton délelőtt Zalaegerszegen, csak mennünk kellett az orrunk után. A Vadpörkölt fesztivál jótékonysági főzésére 85 csapat érkezett, mintegy 600 kukta és szakács sürgölődött a Kisfaludy utcában és a városháza környékén. A zaol.hu is körülnézett, hol és mi rotyogott a szabadtéri tűzön.