Zeg7Nap 788 - Zalaegerszegi 7 Nap

A Göcsej Kupa után a ZTE KK a bajnokságban is legyőzte a Sopront

Szombat este, az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 6. fordulójában a szezonban már másodszor találkozott a ZTE KK és a Soproni KC. És ahogy az egy hónappal ezelőtti Göcsej Kupa elődöntőjében, úgy most is a hazaiak nyertek – sokkal nehezebben, de élesben persze jóval értékesebb sikert aratva.

Értékek és megóvásuk a tengerentúlon és Európában

Az Atlanti-óceán mindkét partján olyan eszmék térhódítása látható, amelyek megkérdőjelezik a nyugati társadalmak örökségét, kultúráját, emlékeit, identitását és hagyományait, hangzott el a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központjában tartott közelmúltbeli előadáson.

Moniz nélkül a ZTE FC – Csapatmunka lesz az egerszegi kispadon az FTC ellen

Több szempontból is kiemelt figyelmet kaphat a vasárnap (17.30) megrendezendő Ferencváros–ZTE FC élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés, melyre az egerszegiek eltiltott vezetőedzőjük, Ricardo Moniz nélkül kénytelenek a fővárosba utazni, viszont az is elhangzott a kispadra leülő Dragóner Attila sportigazgatótól: mindent elkövetnek majd a győzelemért.

A kukoricatermés átlagos, a napraforgó a tavalyinál jobb

A város határában szó szerint az utolsó négyzetmétereken sikerült “tetten érni” egy Claas Dominatort, amint éppen befejezte az egyik legfontosabb őszi munkát, a kukorica betakarítását. Zala a szerencsés megyék közé tartozik, kevésbé sújtotta az aszály, így errefelé legalább van mit aratni.