A zalaegerszegi faültetési program keretében 2019 óta már 9430 új facsemetét ültettek, és az a cél, hogy 2024 végére elérjék a 10 ezret, közölte Balaicz Zoltán a Facebook-oldalán.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Csütörtöktől két napig teljes útzár a zalaegerszegi Kosztolányi úton
A Zalaegerszeg egyik legfőbb közlekedési ütőerének számító Kosztolányi út felújítása javában zajlik, ezen a héten már aszfaltoztak a kivitelezők, csütörtöktől pedig a végső kopóréteg felhúzása miatt teljesen lezárják két napra a szeptembertől kétirányúvá váló utat.
Elbúcsúztak Ocsovai Gráciántól
Nagy szeretet és tisztelet övezte a zalaegerszegi hívek körében Ocsovai Grácián ferences atyát, a Jézus Szíve templom plébánosát, aki 14 év szolgálat után új állomáshelyre, Szegedre került, írta Balaicz Zoltán polgármester a Facebook-oldalán.
A nagykövetségek attaséinak mutatta be a ZalaZONE-t a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem ZalaZONE-on meglévő innovációs ökoszisztémája vonzó lehet a külföldi vállalatok és kutatóintézetek számára is – hangsúlyozták a magyar nagykövetségek tudományos és technológiai attaséi azon a programon, amelyen az intézmény a járműipari tesztpálya által nyújtott lehetőségeket mutatta be számukra.
Kis kézművesek a zalaegerszegi skanzenben
Csiga, angyal, virág, baba és még sokféle különleges játék kerekedhet ki csuhéból és pár hozzávalóból, no meg fantáziából, kézügyességből.
Négylábú is segíti a gyermekek fejlesztését
Harmadik hete nagy munka folyik a KutyAngyal Napközijében. Keddenként állatasszisztált foglalkozást tartanak, hogy a kisebb óvodásokat segítsék, és az alsó tagozatot ősszel kezdőket felkészítsék.
Jelentkezőket várnak az ifjúsági énekkarba Zalaegerszegen
Új tagokkal bővítenék a zalaegerszegi Mária Magdolna Plébániatemplom gitáros énekkarát.
A legjobb szomjoltó a tiszta víz
A hőségriadó idején fokozottan figyelnünk kell szervezetünk folyadékvesztésének megfelelő pótlására; tanácsos csínján bánni viszont a kávéval, az alkohollal, a magas koffein- és cukortartalmú üdítőkkel. A legjobb és a legolcsóbb szomjoltó az ivóvíz, amely továbbra is a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer Magyarországon, írta Facebook-posztjában Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója.