Mindig valamit megszerelni, szétszedni és összerakni – mindez gyermekkorától kezdve érdekelte Góth Alexandrát, aki kedvtelésének megfelelően olyan területen választott szakmát, ahol szinte csak férfiak dolgoznak. A majdnem 29 éves vasvári lány a kivételt erősíti, hiszen női autószerelő a Magyar Autóklub Zalaegerszegi Szerviz- és Vizsgapontjában.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Adóváltozások 2025: már ezt is vásárolhatjuk a SZÉP-kártyával
A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara konzultációval egybekötött előadást tartott kedden Zalaegerszegen, a Hotel Arany Bárányban. Az Adóváltozások 2025 című tájékoztatóra több mint 150 könyvelő és pénzügyi szakember érkezett, akiknek dr. Lázár József, a NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának osztályvezetője beszélt a legfontosabb tudnivalókról.
Zalaegerszegi csillagász kapott Magyar Örökség Díjat
Rangos elismerést kapott Izsák Imre Gyula (1929–1965) matematikus és csillagász tudományos teljesítménye. A zalaegerszegi csillagász Magyar Örökség Díjban részesült. Az erről szóló oklevelet testvére, dr. Izsák János vette át a budapesti Ráday Ház dísztermében még december közepén, jelezte lapunknak a zalaegerszegi VEGA Csillagászati Egyesület tagja, Csizmadia Ákos.
Dühbe jött a segédmunkás, mert nem fizették ki
Építkezésen rombolt egy segédmunkás Zalaegerszegen. Nem fizették ki a bérét, ezért dühbe jött a férfi. Ellene rongálás vétsége miatt emeltek vádat.
Együttműködés a múzeum és a keresztényértelmiségiek között
A Keresztényértelmiségiek Szövetsége Zalaegerszegi Csoportja a jövőben is számos programot szeretne megvalósítani a Mindszentyneumban. Erről írtak alá együttműködési megállapodást még decemberben, tájékoztatta lapunkat Illés Csabáné titkár.
Ez igen! Téli pihenőt is kaptak a tigrisek a megújult állatkertben (galéria)
Tavaly márciusban számoltunk be arról, hogy a csácsi állatsimogató a fennmaradásáért küzd, mert a zöldhatóság, pontosabban a Zala Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya az állatkert működési engedélyének felülvizsgálatát rendelte el. Egy sor kifogást emeltek, melyek kijavítására a hatóság június 10-ig adott időt. Előírták, hogy addig a tigrisek nem látogathatók. A csácsi állatkert december elején megkapta a működéshez szükséges engedélyeket, sőt mentőközponti jogosítványt is kapott.
Marketingasszisztenst keres a Göcseji Tudásközpont
A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet marketingasszisztens munkakör betöltésére.