Pénteken délután a nagyközönség vehette birtokba a ZalaZone járműipari tesztpálya létesítményeit, ahogy minden évben május közepén.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Kirándulóhely társadalmi munkával – Gébárti-tó
A Zalai Hírlap 1976. február 10-ei lapszámában a városi tanács Zalaegerszeg fejlődéséről szóló beszámolójában szerepelt, hogy nyárra elkészül a neszelei víztározó, melynek műtárgyain és a völgyzáró gát építésén a vízügyi igazgatóság szakemberei már dolgoznak. A tereprendezést társadalmi munkában, a város lakosságának bevonásával tervezik.
Vigh László: Felértékelődik a haderő, folytatódik a modernizálása
A Magyar Honvédség munkáját, védelmi tevékenységét méltatta Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos pénteken a Rheinmetall zalaegerszegi gyáregysége előtt a magyar honvédség napja kapcsán tartott sajtótájékoztatóján. Ismeretes, 1849-ben május 21-én foglalta vissza a magyar honvéderő Buda várát.
Másodszor szervezték meg a Balaton Dance Cupot
Nyugat-Magyarország 14 egyesületének 159 produkcióját láthatta a nagyközönség az elmúlt hétvégén a Balaton Színházban.
A faipari remekek seregszemléje a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikumában
Sokéves hagyományukhoz híven a 2022/2023-as tanév zárásaként a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikumában ismét megrendezik a faipari képzésben részvevő végzős tanulók által önállóan tervezett és kivitelezett „vizsgaremek” feladatokat bemutató kiállítást, tájékoztatta lapunkat Rozmán Sándor igazgató.
Furgonba zsúfolva szállították a migránsokat
Román és horvát embercsempészek ellen emeltek vádat, a három férfi átalakított furgonba zsúfolva szállította át a külföldieket az országon.
Tudományos munkát végző zalaegerszegi egyetemistákat köszöntöttek
Április 20-22. között zajlott az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Közgazdaságtani Szekciója a komáromi Selye János Egyetemen. A konferencián a Pannon Egyetem Zalaegerszegei Egyetemi Központ 11 hallgatója 14 dolgozattal vett részt.
Beszélgetés Tóth Renátával, a Deák Ferenc Városi és Megyei Könyvtár új igazgatójával
Április elsejétől Tóth Renáta igazgatja a Deák Ferenc Városi és Megyei Könyvtárat.
Zoób Kati divattervező kiállítása a Göcseji Múzeumban
Negyedszázad különleges öltözetei fogadják a látogatókat Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum csütörtökön nyílt, augusztus 27-ig látogatható időszaki kiállításán.