Idős nő ellen követtek el a bűncselekményt 2025. január 3-án 18 óra körül a vármegyeszékhelyen, a Berzsenyi utcában. A zalaegerszegi rablás elkövetőjének letartóztatásáról ma döntenek.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Méhnyakrák: szinte maradéktalanul gyógyítható (galéria, videó)
A méhnyakrák a nőket érintő egyik leggyakoribb daganattípus, és még mindig rengeteg nő életét követeli annak ellenére, hogy ma már szinte teljesen megelőzhető lenne. 2025. január 20-26. között ez a betegség kerül reflektorfénybe az Európai Méhnyakrák Megelőzés Hetén. A méhnyakrák elleni küzdelem hazai rendezvénysorozatának főszervezője a Mályvavirág Alapítvány. Ehhez a rendezvénysorozathoz csatlakozik Zalaegerszeg immáron kilencedik éve, az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány és Balaicz Zoltánné szervezésében.
Ez a bisztró lett a 2024-es év legkedveltebb étterme Zalaegerszegen (galéria, videó)
Zalaegerszeg önkormányzata 2024-re vonatkozóan is meghirdette az Év legkedveltebb vendéglátóhelye versenyt. A közönség döntött: az étterem kategória győztese az internetes szavazás alapján a Parázs Bisztró lett. A város elismerését pénteken adták át a Göcseji Tudásközpont épületében működő vendéglő tulajdonosainak és munkatársainak.
Ez most fájhat is a ZTE KK csapatának…
Fél lábbal talán már ott érezhette magát, de végül nem az egerszegi, hanem a körmendi kosarasok utazhatnak majd Kaposvárra, a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjére. Az, hogy a Zalakerámia ZTE KK kikapott Körmenden nem kudarc, csak végtelenül fájó, hiszen ott volt a kezükben a lehetőség egy idegenbeli bravúrra.
Az egyik Füge Produkció érkezik Zalaegerszegre
Folytatódik Zalaegerszegen a ZAZEE Kulturális Egyesület színházi programsorozata ZAZEE KAMARA néven, tájékoztatta lapunkat Wettstein Tamás, az egyesület elnöke. A Füge Produkció egyik előadása érkezik Zalaegerszegre.
Madaraknak készítenek kalácsot
Vidám téli családi délutánra várják az érdeklődőket január 18-án, szombaton 15-17 óra között a Mindszentyneumba. A foglalkozás sorozatban ezúttal kertünk, erdeink madarairól lehet gondoskodni, hiszen a madáretető vendégeinek készítenek természetes alapanyagokból madárkalácsot Horváth Attila erdőmérnökkel közösen.
Többmilliós támogatást kapott a zalai ebrendészeti telep
Országosan 14 szervezetet, önkormányzatot támogatott összesen 250 millió forinttal a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány egy kísérleti projekt során. Köztük a zalaegerszegi önkormányzat 11 millió forintban részesült, a többiekhez hasonlóan feltételrendszerhez kötött támogatást kapott.
Eldől, mire elég több év tanulás (galéria)
A Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg és a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet hallgatói egyetemi záróvizsga kötelezettségeiknek tesznek eleget január 15-17. között. Szerdán délelőtt kerestük fel a felsőoktatási intézményt, hogy bepillantást nyerjünk az egyetemi záróvizsga hangulatába.
Új gyalogossétány épül, bejárták a ligetben a kitaposott utat (galéria)
Jól haladnak a Kosztolányi projekt munkálataival Zalaegerszegen. Jelenleg a Hunyadi utcában építik a járdát, húzzák fel a vasút mellett a kerítést, valamint új gyalogossétány épül majd nemsokára a Baross-ligetben (korábban Dózsa-liget). Ennek útvonalát jelölték ki szerdán délelőtt a helyszínen.
Drabik és Drabik kiállítás a zalaegerszegi Gönczi Galériában
Január 16-án, csütörtökön 18 órakor nyílik meg Drabik Tamás és édesapja, Drabik István közös kiállítása a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.
A zalaegerszegi kötődésű Drabik István szobrait általában acélból készíti, különböző hegesztési eljárásokkal.
A zalaegerszegi kötődésű Drabik István szobrait általában acélból készíti, különböző hegesztési eljárásokkal.