A labdarúgó NB I hétvégi fordulójában a ZTE FC vasárnap délután a Debreceni VSC vendége volt. Volt lehetősége a zalaiaknak is, de a lényeg, a gól hazai oldalon volt és 1-0-ra nyert a DVSC.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Új kiállításvezető füzet a skanzenről
A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága adta ki
Új Férfi az Ájlávjúban
A színház élő szövet, amiben benne van az egész életünk – a színpadon és a színfalak mögött is. Erről szombaton este testközelből győződhetett meg a Kvártélyház közönsége: az egyik főszereplő betegsége miatt új Férfi debütált a szabadtéri színház színpadán. Mert, ahogy a Queen is megénekelte: The Show must go on!
Varga László gólja döntött, nyert a ZTE FC II
A labdarúgó NB III. Északnyugati csoportjában a ZTE FC II. együttese hazai pályán megszerezte szezonbeli első győzelmét.
Kvártélyház: öt kategóriában tízen kaptak elismerést
A szokásoknak megfelelően szombaton, az évad utolsó előadása után átadták a hagyományos kvártélyházi elismeréseket, köztük a 2016-ban alapított Szidónia-díjat, ám nemcsak a díjazottak személye volt a hangulatos nyári színházi est egyetlen meglepetése, hanem az egyik főszereplő személye is… De erről kicsit később.
Bővül a Vásárcsarnok tematikus rendezvénykínálata – beszélgetés Horváth István igazgatóval (1. rész)
A dinnye és a barack mellett a hazai termesztésű uborka, a kukorica és a szilva a sláger jelenleg a zalaegerszegi piacon, ahol nem csak ilyenkor nyáron lehet beszerezni az ínycsiklandozó finomságokat.
Veterán autókkal és motorokkal szelték át a megyét (videó)
A korelnök, Fiat Balillát 1932-ben gyártották
Jótékonysági napot tartottak az Aquacityben (videó)
Idén 21. alkalommal rendezték meg, 58 főzőcsapat nevezett be
Az EVO ASE Zalaegerszeg szeniorjainak sikerei
Remek egerszegi sikereket hozott a Harkányban rendezett XVIII. Joola Nemzetközi Asztalitenisz Veterán Verseny, amin a hazai ranglistapontokért is küzdhettek az indulók.
Dohánybetakarítás fokozott ellenőrzésekkel
Ténykedésükkel 330 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek.