Megkönnyebbültek… – leginkább ez volt érezhető kedden este a Zalakerámia ZTE KK tagjain és szakvezetőjén is, miután a bajnokság 3. fordulójában megszerezték az első győzelmet. A Kecskemét elleni találkozó mindazonáltal nem volt éppenséggel sima, bár a végeredmény (94-80) tulajdonképpen ezt mutatja.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
A mellrák elleni kampány résztvevőinek fotóiból nyílt kiállítás Zalaegerszegen
Családanyák, nővérek, kollégák, barátok rózsaszínben. A mellrákban érintett vagy éppen az ellen küzdő hölgyek és az őket támogató urak csoportképeiből, portréiból nyílt kiállítás a Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Irodában szerda délután.
Közel 624 folyóméter új ivóvíz-gerincvezetéken
Zalaegerszeg északi városrészében mintegy 30 ezer ember minőségi ivóvízellátását szolgálja az a bruttó 34 millió forintba kerülő beruházás, amely során új ivóvíz-gerincvezetéket építettek ki a Dózsa-iskola és a régi szennyvíztelep között.
Tudományos konferenciát rendeztek a 220 éve született Deák Ferenc munkássága tiszteletére
A Zalaegerszegi Törvényszék épületében, abban a teremben zajlott a haza bölcse emlékére rendezett konferencia, melyben Deák Ferenc is gyakran megfordult megyei tisztségviselőként, Zala vármegye országgyűlési követeként.
Szombaton a ZTE FC az FC Nagykanizsát fogadja a női labdarúgó NB II-ben
A női labdarúgó NB II. Nyugati-csoportjának 6. fordulójában sima vereségek jutottak a zalai csapatoknak.
Nem maradtak érmek nélkül a diákolimpián sem a zalai karatésok
Beindult a nagyüzem a hazai karateéletben is, legutóbb a diákolimpiát rendezték meg Szigetszentmiklóson, amiről nem hiányozhattak a zalai színek képviselői sem.
Deák Ferencre emlékeztek születésének 220. évfordulóján
A 19. század kiemelkedő államférfijára, Zala megye legnagyobb politikusára, Deák Ferencre emlékeztek kedden, születésének 220. évfordulóján.
Zalai népdalkörök Kárpát-medencei sikere
Szombaton a Csepeli Munkásotthonban rendezték meg 69 népdalkör, asszonykórus, férfikar, zenekar, népdalénekes, néptáncegyüttes szereplésével a XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjét a felnőtt kategóriában.
ZTE KK: a Kecskemét ellen végre mindenki a fedélzeten
Ismét hétközi mérkőzést játszik a Zalakerámia ZTE KK NB I A csoportos férfi-kosárlabdacsapata, mely kedden 18 órától szeretné már megszerezni szezonbeli első győzelmét. Az ellenfél a Kecskemét lesz, mely a zalai vezetőedző, Lubomir Ruzicka szerint is a legtapasztaltabb csapat a ligában. Ám úgy néz ki, a ZTE KK végre teljes kerettel vághat neki a találkozónak.