Gazdasági, megélhetési, oktatási válság van az országban, megoldásuk nem várhat.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Tájfutás: egyéniben három bajnoki cím, váltóban érmes helyek
A Vértes déli lejtőin két tájfutó országos bajnokságot is lebonyolítottak egy héttel ezelőtt: szombaton a középtávú viadal egyéni indulói, vasárnap pedig a váltók vetélkedtek. A mezőnyökben Zalából ott voltak a Göcsej KTFE, illetve a Trió Egerszeg-ZTC atlétái is.
Nemmel szavaztak a szolgálat átalakítására
Folytatódik az államosítás, az önkormányzatiság kiüresítése.
Tisztújítást tartott a zalaegerszegi KÉSZ – Illés Csaba az új elnök
Egyhangú döntéssel öt évre Illés Csabát, a Mindszenty-gimnázium pedagógusát választották a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Zalaegerszegi Szervezete elnökének a szerdán tartott tisztújító közgyűlésen, Dr. Bocsák Andrásné Dr. Gerencsér Erzsébetet pedig tiszteletbeli elnöknek. Az alelnöki tisztséget László Ferenc tölti be, titkárnak és küldöttnek Illés Csabánét, pénztárosnak Gerócsné Kocsi Évát választották.
Beszélgetős könyvek, ahogy csak ő tudja
Tanakodós, ráérős, csöndes, de masszív válaszokat kereső, találó beszélgetés kerekedett a KártélyházNyár szövetébe simuló Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál egyik estjén, amikoris Bérczes László engedte közel magához publikumot.
Marosvásárhely díszpolgárává választották Balaicz Zoltánt
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg megyei jogú város polgármesterének a közösségi médián megjelent bejegyzését változtatás nélkül közöljük.
Tengernyi nosztalgikus történet
Az Adria, a horvát anyanyelv, a horvát kultúra, történelem, művészet, irodalom, gasztronómia kutatója, közvetítője Mihovics József volt kollégánk, a Zalai Hírlap ma már nyugállományú felelős szerkesztője, akinek sorban immár az 5. kötete kalauzolja olvasóját déli szomszédaink világába.