Jelentős támogatást kapott szombaton a több mint ötvenéves Zalaegerszegi Vívó Egylet. Dr. Palkovics László volt miniszter érkezett a jó hírrel, miszerint 2023-ban és 2024-ben húsz-húsz millió forintot kap működéséhez az egyesület. A bejelentésen részt vett az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor, minden idők egyik legsikeresebb magyar vívója, mesteredzője.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Vízhiány lesz több zalai településen hétfőn és kedden
A Zalavíz Zrt. szolgáltatási területén az alábbiak szerint várható vízhiány, nyomáscsökkenés, vízminőségváltozás:
A ZTE KK a Honvéd ellen folytathatja győzelmi szériáját
Elkapta a fonalat a Zalakerámia ZTE KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda együttese, amely sorozatban már ötödik győzelmét aratta és szombaton (18.00) az újonc Bp. Honvéd ellen meglehet a hatodik sikere is, ám ehhez Sebastjan Krasovec vezetőedző szerint is nagy figyelemre lesz szüksége együttesének.
Több száz diák szavalta a Himnuszt
A Himnusz hangjai töltötték meg pénteken délután a Mindszentyneumot.
Kerekasztal-beszélgetés és motivációs előadás a VOSZ Zala Megyei Szervezeténél
Évindító összejövetelt tartott a VOSZ Zala Megyei Szervezete a Hotel Arany Bárány télikertjében.
Szerződést hosszabbított a ZTE FC Gergényi Bencével
A klub honlapjának tájékoztatása szerint a több poszton is bevethető játékossal 2025-is szóló kontraktust írt alá a ZTE FC.