Először úgy volt, hogy Szürke szatyor lesz a címe. De mivel a szerző és szerkesztő barátai szerették volna, ha még jobban utal a helyre, a szereplőkre, méghozzá többféleképpen, Kert és és város – Ködlovagok a flaszteren lett a befutó.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Vízhiány várható hétfőn több zalai településen
A Zalavíz Zrt. értesíti Tisztelt Felhasználóit, hogy szolgáltatási területükön az alábbiak szerint várható vízhiány, nyomáscsökkenés, vízminőségváltozás:
III. helyezést értek el a zalaegerszegi kórház dolgozói a “Hivatásunk mesterei vagyunk” versenyen
A MESZK Zala Vármegyei Területi Szervezete által IX. alkalommal megrendezett “Hivatásunk mesterei vagyunk” szakmai vetélkedőn a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szakdolgozói 3. helyezést értek el.
Tizennégy gólt rúgott a Nagykanizsa
A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjának február 12-ei rajtjára készülő mindhárom zalai csapat játszott előkészületi mérkőzést szombaton. A két győzelmet és egy vereséget pedig vélhetően bármelyik bajnoki fordulóban elfogadnák majd mérlegnek a szurkolók.
Tamburaszóra nyert a Split a ZTK ellen
A férfi teke Bajnokok Ligájában a negyeddöntőknél tartanak a csapatok. A magyar bajnok ZTK-FMVas tegnap a horvátországi Splitbe látogatott, ahol a párharc első mérkőzésén a végeredmény lehetett volna kicsit szorosabb is, ám a zalaiak célja végül is teljesült: a négyes dntőbe kerülés három hét mólva, az egerszegi visszavágón dél majd el.
Újra megrendezi a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány jótékonysági bálját
A Covid járvány miatt az utóbbi 2 alkalommal nem tudták megrendezni, most újra van rá lehetőség.
Kaposváron ért véget a ZTE KK győzelmi sorozata
A férfi kosárlabda élvonal 18. fordulójában Kaposváron játszott szombaton a Zalakerámia-ZTE KK. A tabellán 11. hazaiak ellen a dobogó legalsó fokán tanyázó vendégek esélyesnek voltak tekinthetők, a hazaiak azonban jobban akarták és meg is szerezték a győzelmet.