Zeg7Nap 640 - Zalaegerszegi 7 Nap

Várják a Zalaegerszeg Város Díszpolgára kitüntető címre tett javaslatokat

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata méltó módon kívánja elismerni azon személyek, szervezetek és közösségek munkáját, akik tevékenységükkel hozzájárultak Zalaegerszeg város fejlődéséhez, jó hírének növeléséhez, akik kiemelkedően és maradandóan gazdagították a város gazdasági, társadalmi, kulturális, művészeti, sport és egyéb értékeit.

Alapítványi bál Andráshidán – Az általános iskolát támogatják

Jótékonysági alapítványi bált rendeztek szombaton négyszáz fő részvételével a Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskolában. Utoljára 2020-ban tudták megtartani az intézményt támogató ünnepséget. Az est folyamán a nyolcadikos tanulók angol keringőt adtak elő, a pedagógusok mókás jelenettel készültek. A bál bevételét eszközbeszerzésre és a diákok támogatására szeretnék fordítani, mondta Domján István igazgató.

Nem jutott pont a ZTE FC csapatának

A labdarúgó NB I. vasárnapi programját a Puskás Akadémia FC – ZTE FC találkozó nyitotta. A két együttes úgy várhatta ezt a találkozót, hogy a tavaszi szezonban még nem nyert meccset, s mindössze egy-egy pontot szereztek. Ez a szám nőtt négyre a Puskás FC-nél, ugyanis egy gól döntött, de az a felcsútiak javára.