A férfi tekézőknél a ZTK FMVas együttese már az elmúlt hétvégén megkezdte a tavaszt, hogy aztán folytassa most szombaton a Bajnokok Ligájában. A múltkori bajnoki mérkőzésnek volt egy ünnepélyes pillanata, hiszen Fehér László, az egerszegiek vezetőedzője csapata mérkőzése előtt vette át a 2022. év legjobb edzőjének járó plakettet.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Olvasóink döntöttek: ők nyerték Az év embere és Az év sportolója elismeréseket
Az elmúlt hetekben olvasóink több ezer voksot adtak le Az év embere és Az év sportolója közönségdíj szavazásán. Mutatjuk a győzteseket.
Megnyílt Zala Péter fotókiállítása a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban
Hétfőn este nyitották meg a Hevesi Sándor Színház nézőtéri előterében a kilencvenes évek végéig Zalában, ma Gödöllőn élő, eredetileg vegyész képzettségű Zala Péter EFIAP fotóművész Szép tájakon című fotótárlatát, melyet március 18-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
Lesz zalai érdekeltsége is a 2023-as A Dal versenynek
A gitáros Takács Vilmos személyében ez évben is lesz zalai kötődésű résztvevője A Dal című televíziós versenynek. A zalaegerszegi születésű, ám már jó ideje a fővárosban élő zenészt a Dos Diavolos című formációjával választották be a legjobbak közé.
Tizedik alkalommal jelent meg a TOP 100 kiadvány
Tegyük Magyarországot olyan hellyé, ahol jól érezzük magunkat, hiszen a kormány azt a célt tűzte, ki, hogy 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé tartozzon hazánk.
26 kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök
Kábítószer-kereskedőket fogtak el a zalaegerszegi rendőrök, a nyomozók eddig 26 személyt állítottak elő, közülük nyolcat gyanúsítottak meg, négy letartóztatásáról már döntött is a bíróság. Az eddigi adatok alapján várhatóan még további személyekhez kopogtatnak be a nyomozók. Az ügy részleteiről kedden a városi rendőrkapitányságon tartottak tájékoztatót.