Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Ska és reggae fesztiválhangulat az EgerszegFeszten
A fennállása húszéves jubileumát ünneplő Ocho Macho adott koncertet szombaton este az Egerszeg Fesztivál nagyszínpadán, a Széchenyi Téren. A Kirchknopf Gergő vezette csapat a műsorban több új dalt is bemutatott.
Elkezdődött Egerszegen a levendulaszüret
Az elmúlt évek alatt igazi látványossággá vált az Alsóerdőn kialakított Levendula Kert. A hétvégén nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, s további két hétvégén várja mindazokat, akik ebben az idilli környezetben szeretnék tele szedni papírtáskáikat.
A Készenléti Rendőrségi Zenekara is színpadra lépett
Ahogy azt már az Egerszeg Fesztiválra látogatók megszokhatták, szombaton délelőtt mindig szirénáktól hangos a kertvárosi-landorhegyi-belvárosi rész, ugyanis így vonulnak végig a kéklámpás járművek a városon. S ide illően, ezúttal igazi csemegével örvendeztették meg a közönséget: a felvonulás után a 100 éves múltra visszatekintő Készenléti Rendőrség fúvósai szórakoztatták a közönséget a nagyszínpadon, így hirdetve: a zene örök, a muzsika öröm.
Úrnapja ünnepe a kertvárosi templomban
Június 11-én, Krisztus testének és vérének ünnepén Zalaegerszegen a kertvárosi templom közössége is tanúságot tett Megváltónkról, számol be róla a martinus.hu.
A Nyugat-dunántúli Régió régóta működő népi kézműves szakköreinek tárlata Gébárton
Kiállítással egybekötött konferenciát tartottak április végén a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban, ahol a kézműves szakkörök működése volt a fókuszban. A „Re-szakkör” elnevezésű találkozóra Nyugat-Dunántúlról mintegy ötven résztvevő érkezett, az eseményre készült kézműves válogatás még június végéig látogatható, amit az NKA és a Csoóri Sándor Alap támogatott.
Négy év után tért vissza a Vad Fruttik
Négy év után tért vissza Zalaegerszegre a hazai alterpop színtér egyik legkedveltebb zenekara, a Vad Fruttik. A Likó Marcell énekes-gitáros által vezetett csapat pénteken este az Egerszeg Fesztivál nagyszínpadán mutatta be műsorát.