A Zaol-podcast legújabb adásában folytatjuk a Zala-völgyi Nyitott Portákról készült beszélgetésünket.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Hogyan hűtik magukat más kultúrákban kánikula idején?
A nagy hőségben a légkondicionálón kívül az étkezésünkkel is segíthetünk szervezetünknek. Dietetikust kérdeztünk, hogyan csinálják ezt más kultúrákban.
“Fekszik” a Fieszta a ZTE-nek: legyőzte a Union Berlint
A hagyományos Zete Fiesztával nyitotta az új szezont a ZTE FC, amely már szombaton délelőtt elkezdődött a stadion előtti területen kialakított szurkolói zónában. A nap fő eseménye a ZTE FC és a német 1. FC Union Berlin felkészülési mérkőzése volt, a ZTE FC pedig most is nyert, akár csak tavaly, a Milan elleni Fiesztán.
Javaslatot tehetnek a Lokálpatrióta díj jelöltjére
Már hagyomány a vármegyeszékhelyen, hogy júliusban a város védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére búcsút szervez az Együtt Zalaegerszegért Egyesület. Ezen a rendezvényen, – mely bővelkedik kulturális programokban – adják át a Lokálpatrióta díjat is.
A szombati ZTE Fieszta előtt új fejlesztéseket mutattak be a kék-fehérek stadionjában (videó)
A ZTE FC felkészülése a tervek szerint halad – mondta Boér Gábor, a kék-fehérek vezetőedzője a szombati (16.30), 1. FC Union Berlin elleni felkészülési mérkőzés előtt. A találkozó az egész napos Zete Fieszta fő eseménye lesz.
Rajzpályázatot hirdettek
Mária az én szívemben címmel hirdetett rajzpályázatot a zalaegerszegi Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület. A felhívással a 3 és 18 év közötti korosztályt szólították meg.
Diplomaátadó ünnepség a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában
Piacképes tudással felvértezve lépnek ki a zalaegerszegi egyetemi kampusz kapuján a friss diplomás hallgatók, akik a közgazdasági és mérnöki szakokon végezve pénteken vehették át oklevelüket. Az elhangzott ünnepi beszédek is ebben erősítették meg a jelentős nap örömét jelen lévő családtagjaikkal megosztozó 55 végzős diákot.
Titkok, ízek, szerelmek – vendégünk Tódor Tamás, a zalaegerszegi Tourinform Iroda munkatársa (1. rész)
Titkok, ízek, szerelmek címmel indultak nyári séták Zalaegerszegen. A Tourinform iroda kezdeményezésének segítségével négy különböző tematika mentén ismerkedhetnek meg az érdeklődők a várossal. Vendégünk Tódor Tamás idegenvezető, a séták történeteinek mesélője, akivel két Zaol-podcast adáson keresztül kalandozhatnak önök is titokzatos, mulatságos, időnként pikáns, olykor botrányos zalai legendák között.