Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Véradásra buzdítanak
A szívsebészet zavartalan működéséhez naponta 6-8 egység vér szükséges.
Zárjegy nélküli cigarettával bélelték ki a kisbuszt
Már az első leállított autó fennakadt a pénzügyőri mustrán
Fejlesztések a Gébárti-tónál (galéria, videó)
Mint arról korábban már több alkalommal beszámoltunk, jelentős fejlesztések zajlanak Zalaegerszegen, a Gébárti-tó környezetében.
Alberti-Hamlet Nóra volt az első magyar, aki végigjárta a túraútvonalat
Nem mindennapi megpróbáltatásokról és élményekről számolt be Alberti-Hamlet Nóra a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, a Kultúrák találkozása című rendezvényen. Az extrém túrázó tavaly kelt útra, hogy meghódítsa az amerikai vadont, tapasztalatait vetítettképes előadáson osztotta meg hallgatóságával.
Pénteken kezdődik a XIII. MŰSZAK Cserszegtomajon
Krisztusi korba érkezett a cserszegtomaji művészházaspár, Takács Ferdinánd és Takács-Szencz Lívia által szervezett nemzetközi alkotótelep.
Szekkók budikkal és budik nélkül – Tóth Norbert Jánossomorján állított ki
Tóth Norbert zalaegerszegi képzőművész munkásságából láthatnak ízelítőt azok, akik augusztus végéig ellátogatnak a jánossomorjai Glázer-Kozma Galériába. A „Szekkók budikkal és budik nélkül” című tárlat a 2006 és 2022 közötti, szekkó technikával készült festmények szűkebb keresztmetszetét mutatja be.
Harminc kiló dohány volt a zsákban
A sofőr azt mondta, hogy az út szélén találta
Megrongálták a kutyás strand stégjét Gébárton
“Több kutyatulajdonos is jelezte, hogy valakik megrongálták a kutyastrand stégjét”, írja Facebook-oldalán Balaicz Zoltán polgármester.