Zeg7Nap 590 - Zalaegerszegi 7 Nap

Jobban figyeljünk a vezetni tanulókra az utakon (videó)

Több évvel ezelőtt a diákok körében főleg a nyár volt a jogosítványok megszerzésének ideje. Mára már kicsit árnyaltabb a kép, a fiatalok a szünidőben dolgoznak, hogy éppen a vezetői engedélyhez, vagy más terveikhez szükséges költségeket maguk fizessék, így tehermentesítve a családot.

Egerszegi Búcsú az Együtt Zalaegerszegért Egyesület szervezésében

Az Egerszegi Búcsú vasárnap délelőtt vette kezdetét a zalaegerszegi Falumúzeumban, az ünnepélyes megnyitót a helyszínt adó házigazdák nevében dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója, Eichinger Attila, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója, a szervezők nevében Major Zsolt, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) új elnöke tartotta, ajánlva a látogatóknak az egész napos kirakodóvásárt és a kulturális programot.

Sör-virsli és hagymásbab fesztivál július 29-én

Július 29-én, szombaton rendezik meg Zalaegerszegen, a Liszt-iskolában a közkedvelt Sör-virsli és hagymásbab fesztivált, aminek fővédnöke Balaicz Zoltán polgármester, ötletgazdája és házigazdája Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő.