Zeg7Nap 588 - Zalaegerszegi 7 Nap

Meglepetést okozna a ZTE FC

A kezdőcsapat már megvan Boér Gábor fejében, szerencsére minden játékosára számíthat, míg az NK Osijek vezetőedzője, Stjepan Tomas a védelem összetételén törheti a fejét a sérültek miatt.

Szökőkutak megyeszerte – működnek, nem működnek

Bár a mostani, esőt bőven hozó napokban éppen kevésbé feltűnő, hetek óta sokan kíváncsiak arra, miért nem működnek a zalaegerszegi szökőkutak, noha a választ mindenki sejti: az energiaárak miatt az önkormányzatoknak alaposan meg kellett gondolniuk, hol spórolnak, hogy a költségvetésüket kíméljék.

Volt egy kirakat, ahol órákig nézelődtünk – a zalaegerszegi Képcsarnok (fotógaléria)

Ünnepélyes keretek között adták át 1969. december 12-én a Képcsarnok Vállalat üzletét Zalaegerszegen. A városi tanács új székházának Kossuth utcai frontján helyet kapott kiállítótermet Kustos Lajos tanácselnök avatta fel, Török Béla, a Képcsarnok Vállalat igazgatóhelyettese pedig tájékoztatót adott a sajtó képviselőinek a vállalat tevékenységéről, eredményeiről és céljairól.

Gábor Miklós Zalaegerszegen 1983-ban (fotógaléria)

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1983. október 11-ei ünnepélyes avatása után került sor Ruszt József rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája drámájának díszbemutatójára. Főbb szerepekben Máriáss József (az Úr), Szalma Tamás (Ádám), Fekete Gizi (Éva) és Lucifer Gábor Miklós.