Névadójuk születésének, az intézmény létrejöttének jubileumát ünneplik a Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Állategészségügyi tájékoztatót is meghallgatott a vármegye közgyűlése
Idei harmadik ülését tartotta csütörtökön Zalaegerszegen a Zala Vármegyei Közgyűlés. A testület meghallgatta a Zala Vármegyei Kormányhivatal agrárügyi főosztályának vezetője, dr. Németh Ágnes Izabella tájékoztatóját állategészségügyi, járványügyi és állatvédelmi igazgatási témában.
Elkezdődött a felújítás a megyei rendelőintézetben
A külső energetikai korszerűsítés mellett elkezdődött a belső felújítás a rendelőintézetben, közel 284 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból.
Szennyvízcsatorna-rekonstrukció a belvárosban
Folytatódik az elöregedett vízközművek cseréje, az elmúlt másfél évtizedben 50 milliárd forint támogatást tudott e célra elnyerni a város önkormányzata.
Nem sikerült a döntőbe jutni, a Hevülettel játszanak a bronzért az Egerszegi Titánok
Az alapszakasz végeztével kiderült, hogy az egerszegiek OB III-as csapatának az elődöntőben a DVTK Jegesmedvék együttesével idegenben kell megküzdenie. A döntőbe jutás egy mérkőzésen dőlt el.