A Zalaegerszegi Törvényszék 2016-ban indította el a társadalmi felelősségvállalás programját, amelynek keretében az elmúlt években több jótékonysági gyűjtésben vett részt.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Forradalmi kávéház a botfai kastélyban
Akárcsak egy fergeteges színházi produkciót, a településrészi önkormányzat és az Összefogás Botfáért Egyesület által szervezett március 15-i ünnepi műsort vastapssal jutalmazta a közönség, s nem is hagyták abba, amíg ki nem csikartak egy kis ráadást.
Ki a vitéz, ha én nem? – családi nap a nemzeti ünnepen a Göcseji Múzeumban
A Göcseji Múzeumban március 15-én, szerdán egész nap várták a családokat és az érdeklődő közönséget, délelőtt a kiállítások látogatását és tárlatvezetést kínáltak a múzeum munkatársai, délután 14 órától családi programok kerültek a kínálatba.
A 175 évvel ezelőtt kitört forradalomra és szabadságharcra ünnepi műsorral emlékeztek Zalaegerszegen (videó, galéria)
A hagyományokhoz híven március 15-én, délelőtt 10 órakor a Deák téren kezdődött a városi ünnepi program Deák Ferenc szobránál.
Az MSZP zalai szervezete a magyar sajtó napja alkalmából köszöntötte az újságírókat
Március 14-én délután köszöntötte a zalaegerszegi sajtóorgánumok képviselőit az MSZP Zala Megyei Területi Szövetsége az Ady utcai székházban.
A forradalomra emlékeztek Andráshidán
Március 14-én kedden délután három órakor hagyományosan harangszóval vette kezdetét az andráshidai ünnepi megemlékezés, mely az 1848-as forradalom és szabadságharc zalai eseményeit idézte fel a Gébárti úti Hősök Kertjében.