Zeg7Nap 551 - Zalaegerszegi 7 Nap

Új utcák, induló fejlesztések, elfogadott beszámolók

Újabb, eddig csak helyrajzi számmal rendelkező közterületekkel bővült Zalaegerszeg, így Olában van már Bodzavirág utca, Gálafejen pedig Lovas utca. Erről is döntöttek a képviselők az összesen 25 napirendi pontot felvonultató csütörtöki közgyűlésen, tájékoztatta szerkesztőségünket Balaicz Zoltán polgármester.

A kocka kibontása

A mai nap képét Vecsei H. Miklós és zenekara, a QJÚB koncertszínházi előadásán, a Keresztury VMK-ban készítette Pezzetta Umberto.

Krasovec nyerni akar a ZTE-vel korábbi sikerei színhelyén

Sebastjan Krasovec, a Zalakerámia-­ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője jó szívvel tér vissza a gárda élén szombaton Oroszlányba, ahol az előző négy szezont töltötte, de a célja persze nem lehet más, mint a győzelem. Az NB I A csoport 25. fordulójának mérkőzése 18 órakor kezdődik.

A hét végére “hazatérnek” a ZVE vívói is

Idehaza javában zajlanak a vívók korosztályos versenyei, s ezeken a ZVE tőrözői is aktívan részt vesznek. Olyannyira, hogy a most következő hét végén például a ZVE rendezi meg a Fülöp Mihály Magyar Kupa versenysorozat záróversenyét a gyermek, az újonc, és a serdülő korosztályban.

QJÚB – A Kocka kibontása

Vecsei H. Miklós színművész és csapata Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a KiégőIzzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával telt ház előtt mutatta be csütörtökön este koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címen a Keresztury VMK-ban.

Éves közgyűlést tartott a Rendért Zalaegerszegen

Zalaegerszeg a rend és a biztonság városa. Ezt Balaicz Zoltán jelentette ki csütörtökön este a „Rendért” Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület éves közgyűlésén. A rendezvényen a beszámolók és az idei tervek ismertetése után jutalmakat osztottak ki az arra érdemes tagoknak.