Zeg7Nap 536 - Zalaegerszegi 7 Nap

Családi nap a Griff Bábszínházban (fotógaléria)

Nemcsak a bábelőadásokkal, hanem a már rendszeresen jelentkező családi napokkal is gazdagítja a gyermekszínházi élményeket a Griff Bábszínház. Szombaton a szokottnál is bőségesebb volt a kínálat, hiszen három új előadást is láthatott a közönség. A legkisebbeknek szólt a Kézzel-lábbal babaszínházi produkció, melyet a frissen a Griffhez szerződött Horváth Máté Zsolt és Stekbauer-Hanzi Réka játszott.

Lagom, amit érdemes megtanulni a svédektől

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárral együttműködve új sorozatot indítunk útjára. Az intézmény állományából a könyvtárosok időről időre egy-egy olyan kötetet választanak ki, ami sokak érdeklődésére tarthat számot. A kiadványok között megjelennek majd szépirodalmi alkotások, de a könyvtárosok szakkönyveket is ajánlanak.

Eva Virsik zongoraművész Zalaegerszegen

„A mai szimbolikus találkozás. Nagyapám Zalaegerszegen nőtt fel, Szlovákiában halt meg, amikor édesanyám még kislány volt. A családból még senki sem jött el Egerszegre, csak én két évvel ezelőtt.”

A zalaegerszegi Balaton Szálló

A Zalai Hírlap 1978 májusában adott hírt arról, hogy még abban az évben megkezdődik a Balatoni úton a kétszáz személyes Zala szálló építése, amelynek átadására a tervek szerint 1980-ban kerül sor.