Mintegy 329 millió forint összegű TOP-6.9.2 pályázat ért véget szeptember végén Zalaegerszegen, aminek összegzését kedden délután tartották a városházán. A 2018 januárjában indult, A helyi identitás és kohézió erősítése című uniós pályázat kiírása bonyolult volt, ám a hivatal és a konzorciumi partner, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ munkatársai példaértékű munkát végeztek, hangzott el a sajtótájékoztatón.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Apát és lányát ítélték el, mert pályázati pénzzel csaltak
Mezőgazdasági fejlesztésre igényeltek támogatást.
Csak a gól hiányzott
A női labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában zalai rangadót rendeztek, ami egyben tabellaszomszédok találkozója is volt, hiszen a ZTE FC és az FC Nagykanizsa szinte kéz a kézben halad a bajnokságban. Kettejük találkozója jó játékot igen, ám gólt nem hozott.
Rezidensek köszöntése a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházba az elmúlt egy évben 16 fiatal orvos érkezett, ők rezidensként több szakterületen kapcsolódtak be az idén 175 éves egészségügyi intézmény gyógyító munkájába. A korábbi évekhez hasonlóan rendezvényen köszöntötte őket a kórház vezetése és a képzésükben résztvevők.
Tóth Alexa az idén is világbajnok lett!
Két aranyérmet szereztek a magyar grapplingesek, köztük a zalaegerszegi Tóth Alexa Rijádban, a Küzdősportok Világjátékán.
A szellemi erőpróbák szépkorú szerelmesei adtak randevút egymásnak
Az élethosszig tartó aktivitás képességét segítenek megőrizni ezek a programok.
Polgármestert választottak a diákok Zalaegerszegen
Ismét egy fiatal hölgy lett a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat vezetője, azaz diákpolgármestere. Tasnádi Fanni (Kölcsey-gimnázium) munkáját segíti Mazzag Balázs (Csány-technikum) általános iskolákért felelős diák-alpolgármester, Kiss Levente (Mindszenty-gimnázium) középiskolás diák-alpolgármester és Kövesi Napsugár (Csány-technikum) jegyző.
Bemutatkozott a Zalaegerszegi Diákönkormányzat frissen megválasztott testülete
A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat kedden reggel tartotta diákparlamenti ülését a díszteremben. Az általános és középiskolák, valamint kollégiumok delegáltjai értékelték az elmúlt évet, valamint megválasztották a régi-új tisztségviselőket.