Zeg7Nap 502 - Zalaegerszegi 7 Nap

Új szobor a fásítók emlékére Zalaegerszegen

Újra szobor tiszteleg a parkerdő telepítői előtt. A Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület által nyert pályázati támogatást felhasználva készült el Boa Endre népi fafaragó iparművész alkotása, melyet szerdán adták át a madarak és fák napja alkalmából.

Megmutatták tehetségüket a fogyatékkal élők

Mintegy 150 fellépővel emlékezett meg az esélyegyenlőség napjáról a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete szerda délután a Keresztury Dezső Művelődési Központban. Az Esély Gálára az egész vármegyéből érkeztek vendégek, a program létrejöttét a város mellett civil szervezetek és vállalkozók is támogatták.

Konferencia a zalai levéltárban őrzött forrásértékű fényképekről

Több mint 200 éve kezdődött a fotózás diadalútja, a vizuális technika mára a történettudománnyal is szoros kapcsolatba került. A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára ezt mutatta be szerdán a zalaegerszegi díszteremben rendezett Fotografált történelem – Forrásértékű fényképek a MNL zalai levéltárban című konferencián.

Emelt fővel veszített a ZTE KK, így várhatja a bronzcsatát (frissítve, időpontokkal)

Megérdemelték volna… – alapvetően ez volt a konklúziója a kedd este lejátszott Falco KC–Zalakerámia ZTE KK bajnoki elődöntő mérkőzésnek. Azaz a hosszabbítás után vasi sikerrel (95-94) zárult találkozón az egerszegiek tényleg megérdemelték volna a győzelmet, hiszen hatalmas küzdelmet folytattak ezért, de a szerencsefaktor most nem mellettük volt.

Kis tudorok és mesélők az Ady-iskolában

Május 8-án a hagyományokhoz híven a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI alsó tagozatos munkaközösségei ismét megrendezték a “Kis tudorok” matematikaversenyt a 2. évfolyamos diákoknak, valamint “Az én mesém” elnevezésű meseíró-mesemondó versenyt a 3-4. évfolyamos tanulók részére, tájékoztatta szerkesztőségünket Kaponya Edit tanárnő.