Gördülékenyebb lesz az Egerszeg Kártya ügyintézése, tovább üzemelhet a kertvárosi posta, s százmilliók érkeznek városfejlesztésre. Összesen 29 napirendi pontot tárgyalt a közgyűlés, köztük azt, hogy mennyivel lesz kedvezőbb a parkolás Zalaegerszegen. Minderről Balaicz Zoltán polgármester számolt be a városházán csütörtökön délután.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Többen rosszul lettek a téren, s baleset is történt, ám nagyon hamar jött a segítség (galéria)
Október 16-a, az újraélesztés világnapja. Ebből az alkalomból a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezete a ZSZC Deák-technikumával közösen, valamint a katasztrófavédelem és a mentők, önkéntesek, polgárőrök közreműködésével tartott bemutatót Zalaegerszegen, a Dísz téren.
Most kezdődik a jövő! Magyarország csatlakozott a szuperszámítógépek európai hálózatához
Egy kisvállalkozás számára is elérhetővé válhat az a számítási teljesítmény, amely eddig csak a világ legnagyobb kutatóközpontjaiban volt adott. Magyarország az AI Factory Antenna program révén belépett a szuperszámítógépek európai hálózatába – a ZalaZONE aktív részvételével.
Jó hír az autóbusszal közlekedőknek: Zalában tíz új magyar Credobus áll forgalomba
“Ígéretből valóság! Lázár János miniszter úr év elején megígérte, hogy 1000 új autóbusz beszerzésével tesszük még jobbá a közösségi közlekedést – és ma már látszik: az ígéret valóra válik” – írta közösségi oldalán Nagy Bálint államtitkár, aki azt is bejelentette: Zalába ezúttal tíz vadonatúj, magyar gyártású Credobus érkezik.
Előnyhöz juthatnak a hazai vállalkozások! – Minél több megbízás, a sikerért
Intézmények, önkormányzatok és cégek képviselői érkeztek csütörtökön a Kamarák Házába. Zalaegerszegen közbeszerzési szakmai napot szervezett a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, ahol a Közbeszerzési Hatóság szakemberei tájékoztatták az érdeklődőket.
Unalmas házasság mellé egy kis szenvedély: így tombol az erény a színházban (galéria)
Fergeteges darab a következő a Hevesi Sándor Színházban. Október 17-én, pénteken mutatják be Jean de Létraz francia drámaíró Tombol az erény című vígjátékát. A darabot a Jászai-díjas Besenczi Árpád rendezte, rendezőasszisztens Mikita Zsuzsanna.
Te melyiket vennéd meg? Körbenéztünk, mutatjuk a legolcsóbb és legdrágább ingatlanokat a zalai városban
A közelmúltban már foglalkoztunk több szempontból is a hazai és zalai ingatlanhelyzettel. Most lássuk, hogy az Ingatlanbazár portál szerint melyek a legolcsóbb zalaegerszegi ingatlanok és a legdrágább házak. Milyen jellegű és állapotú lakásokat kínálnak az eladók?
Zúzalékos, poros útszakasz helyett már aszfaltburkolat – újabb zalaegerszegi utca korszerűsödött (galéria)
Az Ebergényi út aszfaltburkolatú szakaszának végétől a Majori út irányába vezető, mintegy 650 méter hosszú útszakasz lett aszfaltos. Ezzel a lakossági igényeket is kiszolgálva újabb útfejlesztés valósult meg Zalaegerszegen.
Ötezer lakót fogadott fél évszázad alatt az intézmény – te is jártál itt? (galéria, videó)
Éppen fél évszázada, 1975. szeptember elsején alapították Zalaegerszegen a ZSZC Deák Ferenc Technikumhoz tartozó intézményt. A Teleki Blanka Kollégium jubileumi ünnepségére érkeztek a városvezetők szerda délután, ahol a Teleki Napok keretében a névadóról is megemlékeztek.
Zalai tekések Európában: még sok minden történhet csütörtök estig
Megkezdődtek az európai kupasorozatokban a küzdelmek a tekézőknél. A tekesport Világkupáján a ZTK-FMVas férfi csapata képviseli a zalai és a magyar színeket, míg a női Európa-kupában a ZTE ZÁÉV TK.