Tavaly folytatódott az a közgyűlés által egyhangúlag támogatott, 2014-ben elindított polgármesteri program, melynek célja, hogy fokozatosan újítsanak fel minden nevelési-oktatási intézményt Zalaegerszegen, attól függetlenül, hogy az önkormányzat-e a fenntartó (a bölcsődék és óvodák esetében), vagy az állam (az általános és a középiskoláknál), esetleg az egyház, írja közösségi oldalán Balaicz Zoltán polgármester.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
ZTE FC: Mance marad, folyamatban az erősítés
Egyelőre szép csendben készül a tavaszi szezonra a ZTE FC NB I.-es labdarúgócsapata, de a háttérben természetesen “zajlik az élet”. Sallói István sportigazgató érdeklődésünkre elmondta, zajlanak az egyeztetések a keret megerősítéséről, és azt is elárulta, hogy Antonio Mance marad a csapatnál.
Egy szaktárcánál a területfejlesztés és az uniós források
Az új Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium január elsejével kezdte meg munkáját, mely alkalomból Navracsics Tibor miniszter valamennyi vármegyei kormányhivatalt felkeresve országjáró körútra indult. Első útja Zalaegerszegre vezetett január 9-én. A Zala Vármegyei Kormányhivatalban folytatott beszélgetést a kormányhivatal, a vármegye és a két megyei jogú város vezetőivel, melyet követően sajtótájékoztatót tartott.
A Pécs lesz a ZTE KK ellenfele a férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében
A Zalakerámia-ZTE KK az élvonalban újonc NKA Universitas Pécs együttesével mérkőzik majd a férfi kosárlabdázók Zsíros Tibor Magyar Kupájának még ebben a hónapban esedékes negyeddöntőjében.
Áfonyás vörösbor lett az Egerszegi advent legfinomabb forralt bora
Az interneten beküldött szavazatok alapján idén is a Violkonyha nyerte el Az év legfinomabb forralt bora címet, amit ezúttal áfonyával ízesített vörösborként ismerhettek meg az érdeklődők a zalaegerszegi adventi vásárban. A nyertesnek járó oklevelet a városházán adta át Balaicz Zoltán polgármester Viola Kittinek.