Csács helyett a moziban lesz az ünnepség és a koncert

A várhatóan kedvezőtlen időjárás miatt nem szabadtéren, a csácsi Szent István-szobornál, hanem az Art Moziban tartják meg augusztus 19-én, pénteken 19.30-kor a zalaegerszegi városi ünnepséget, majd azt követően az Ismerős Arcok és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar közös koncertjét, közölte Balaicz Zoltán polgármester.

Bútorokat kaptak a gyermekotthonok (videó)

A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központban csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át azt az 1,5 millió forint értékű eszközadományt, amellyel a 2018-ban alapított Gattyán Alapítvány segíti a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek nevelését.