Zalaegerszegen, a Kertvárosban, a Nemzetőr utcában virágozni kezdett egy koratavaszi cserje, a kikeleti bangita.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Zalaegerszegen született 2024 első babája
Akárcsak az elmúlt esztendőben, 2024-ben is Zalaegerszegen a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban jött világra az ország első babája, mégpedig az új év első percében.
Dísz téri évbúcsúztató, évköszöntő Zalaegerszegen – fotógalériával
Indukált emisszióval útjára indított fotonok milliárdjai rajzoltak képeket a sötétbe burkolózott Dísz tér füstgenerátorokkal vetítőteremmé alakított levegőjébe az újév hajnalán.
Az Armada-klubtársak tartják a hagyományt
Egyes vélemények szerint a szilveszteri menüből nem hiányozhat a kocsonya. A munkát letéve az év utolsó napjaiban kihagyhatatlan a kolbásztöltés is. Ezt a hagyományt régóta tartja ilyentájt a ZTE FC Armada szurkolótáborának több lelkes tagja. Lahocsinszky Róbert portáján sem a szorgos kezekből, sem a jókedvből nem volt hiány.
A Mystery Gang is fellép a zalaegerszegi szilveszteren
Mint minden évben, 2023 zárásaként is a Dísz téren tarja meg Zalaegerszeg város a hivatalos szilveszteri mulatságát. Koncertekkel, italokkal és különböző programokkal várják az ó évet búcsúztatni és az új évet köszönteni vágyókat.
Az Egerszegi Decathlon Mountain Man Marathon huszonkilencedszer is nagy sikert aratott
2023 utolsó napján immár huszonkilencedik alkalommal rendezték meg Zalaegerszegen az Egerszegi Decathlon Mountain Man Marathont – a szilveszteri maraton néven közismert viadalon idén pontosan 400 futó vett részt.
Himnusz, lézershow és DJ ZS&SZ hajnalig
Mint minden évben, 2023 zárásaként is a Dísz téren tarja meg Zalaegerszeg város a hivatalos szilveszteri mulatságát. Koncertekkel, italokkal és különböző programokkal várják az ó évet búcsúztatni és az új évet köszönteni vágyókat.