Zeg7Nap 463 - Zalaegerszegi 7 Nap

Egészségről, betegségről a Szenior Akadémián

A Szenior Akadémia őszi félévének második és egyben utolsó előadásnapján az idős korra jellemző betegségekről, kezelésük módjairól, illetve megelőzésük lehetőségeiről hangoztak el hasznos információk. Öt témakörben és öt előadásban az idén 175 éves Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház orvosainak és vezető dietetikusának jóvoltából.

Biblioterápia foglalkozás a VMK-ban

Szöveg(l)elő találkozások címmel irodalomterápiás foglalkozássorozat indult csütörtökön 17 órakor a Keresztury Dezső VMK-ban, melyet Németh Mária középiskolai magyar nyelv- és irodalomtanár, biblioterapeuta vezet.

A fiatalok is tatamira léptek

A felnőttek országos bajnoksága mellett egy másik judoverseny is része volt a legutóbbi zalai sporthétvégének, hiszen az egerszegi Mindszenty Sportközpontban rendezték meg a Nagy Miklós Emlékversenyt. A regionális rangsorversenyen 20 egyesület 213 Diák (A, B, C, D) és serdülő korosztályú judósa mérte össze a tudását.

A Mathias Corvinus Collegium az ifjú tehetségekért – A Zaol-podcast vendége dr. Sali Zsófia

Zalaegerszegen két évvel ezelőtt nyitott képzési központot az 1996-ban alakult Mathias Corvinus Collegium, aminek fő küldetése az ingyenes tehetséggondozás. Zala vármegyében az általános (Fiatal Tehetség Program) és középiskolás diákok (Középiskolás Program) részére kínálnak lehetőséget, valamint felnőtteket is várnak különféle előadásokra. Mára mintegy negyven fővárosi, vidéki és kárpát-medencei településen találhatók meg a központok, melyek egyénre szabott képzéseket és élményalapú programokat biztosítanak.

Beruházás a Radnóti Utcai Székhelyóvodában

Napelemek adják az áramot a LED-es fényforrásoknak a zalaegerszegi Radnóti Utcai Székhelyóvodában, ahol az energiatakarékos izzók felszerelése mellett nyáron a napelemrendszer kiépítése is megvalósult 5,8 millió forintból.

Zalakerámia ZTE KK: Tony Hicks bekerült 3. forduló válogatottjába

Megkönnyebbültek… – leginkább ez volt érezhető kedden este a Zalakerámia ZTE KK tagjain és szakvezetőjén is, miután a bajnokság 3. fordulójában megszerezték az első győzelmet. A Kecskemét elleni találkozó mindazonáltal nem volt éppenséggel sima, bár a végeredmény (94-80) tulajdonképpen ezt mutatja.