A férfi kosárlabda élvonal 4. fordulójában ismét teljes kerettel lépett pályára a Zalakerámia-ZTE KK – ez most még hír az egerszegiekkel kapcsolatban. Ennél is fontosabb azonban, hogy szombat este a kék-fehérek több mint magabiztosan nyertek a Szolnok ellen – mely éppen olyan gondokkal küzd, mint a zalaiak is még két héttel ezelőtt.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Kristálymikrofon a látássérültek kulturális esélyegyenlőségének javításáért
Zalai önkéntes segítő munkáját is elismerték a fehér bot napjának országos ünnepségen. A zalaegerszegi Varjasi Gábor nyugállományú rendőrezredes a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) Budapesten, a Vakok kertjében tartott rendezvényén a “Hangomat adom” díjat vehette át
Kíméletlenül megbüntette a Paks a ZTE FC összes hibáját
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a ZTE FC a Paks csapatát fogadta és kellemetlen meglepetésben lett része. A Paks ugyanis öt gólt lőtt a ZTE Arénában, amiben a zalai védelem hibái is benne voltak, de a vendégek minden tekintetben megérdemelten nyertek.
Látni és látszani! – kezdődik a közlekedésbiztonsági akció
Elérkezett az ideje a váltásnak a közlekedésben, célszerű már a téli gumiabroncsok felszerelését megejteni.
Szenior örömtánc a zalaegerszegi városháza előtti téren
Második alkalommal szervezett szenior örömtáncot az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség zalai szervezete, melynek nevében Vidovicsné Bene Erzsébet elnökhelyettes üdvözölte a városháza előtti téren a vármegye más településeiről is érkezőket.
Nagy múltú párharccal folytatja a bajnokságot a ZTE KK
Újabb hazai találkozó következik a Zalakerámia ZTE KK NB I. A csoportos férfi-kosárlabdacsapata számára, és mondhatni: klasszikus párosítással. A Szolnok elleni párharcnak komoly múltja van, szombaton (18 óra) pedig újabb fejezet íródik ebben a történetben.
A jó formában lévő Paks II. fogadja az FC Nagykanizsa együttesét
A labdarúgó NB III. csapatai a 12. fordulót játsszák a hétvégén. Mindkét zalai együttes vasárnap lép pályára, közülük ezúttal a ZTE II.-t láthatják itthon a szurkolók.
Díszokleveles pedagógusokat köszöntöttek Zalaegerszegen
A hagyományokhoz híven az Idősek hónapja alkalmából díszokleveles óvodapedagógusokat, tanítókat és tanárokat köszöntöttek a város nevében csütörtökön délután Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és kiállítóeremben. A helyszínen huszonketten vették át Arany, Gyémánt, Vas és Gránit diplomájukat, négyen Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaptak.