Az energiaválság miatt számos olyan döntést hozott Zalaegerszeg önkormányzata, ami nem a bezárásokról, hanem ellenkezőleg, a fejlesztésekről szólt. Ennek egyik eleme a Zalaegerszegi Belvárosi I. számú Óvoda Mikes Kelemen utcai Tagóvoda energetikai rendszerének rekonstrukciója, mondta Bali Zoltán alpolgármester a kedd délutáni helyszíni sajtótájékoztatón.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Nem állt meg a stoptáblánál, súlyos sérülést okozott
Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat.
Múzeumi kerengő a szüretről
Februárban indult a sorozat, ez volt a hatodik tematikus tárlatvezetés
A Zrínyi-gimnázium ismét megrendezte országos természettudományi versenyét
A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 31. alkalommal rendezte meg az országos Izsák Imre Gyula Természettudományi Versenyt az elmúlt hétvégén. A kétnapos megmérettetésen a szervező gimnáziummal együtt tizenhárom intézmény diákjai mérték össze tudásukat matematikából, fizikából és programozásból. Hogy milyen sikerrel tették ezt, kiderült az eredményhirdetésen.
Sikeres volt a közösségépítés Zalaegerszegen
Mintegy 329 millió forint összegű TOP-6.9.2 pályázat ért véget szeptember végén Zalaegerszegen, aminek összegzését kedden délután tartották a városházán. A 2018 januárjában indult, A helyi identitás és kohézió erősítése című uniós pályázat kiírása bonyolult volt, ám a hivatal és a konzorciumi partner, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ munkatársai példaértékű munkát végeztek, hangzott el a sajtótájékoztatón.
Apát és lányát ítélték el, mert pályázati pénzzel csaltak
Mezőgazdasági fejlesztésre igényeltek támogatást.
Csak a gól hiányzott
A női labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában zalai rangadót rendeztek, ami egyben tabellaszomszédok találkozója is volt, hiszen a ZTE FC és az FC Nagykanizsa szinte kéz a kézben halad a bajnokságban. Kettejük találkozója jó játékot igen, ám gólt nem hozott.
Rezidensek köszöntése a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházba az elmúlt egy évben 16 fiatal orvos érkezett, ők rezidensként több szakterületen kapcsolódtak be az idén 175 éves egészségügyi intézmény gyógyító munkájába. A korábbi évekhez hasonlóan rendezvényen köszöntötte őket a kórház vezetése és a képzésükben résztvevők.
Tóth Alexa az idén is világbajnok lett!
Két aranyérmet szereztek a magyar grapplingesek, köztük a zalaegerszegi Tóth Alexa Rijádban, a Küzdősportok Világjátékán.
A szellemi erőpróbák szépkorú szerelmesei adtak randevút egymásnak
Az élethosszig tartó aktivitás képességét segítenek megőrizni ezek a programok.