Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
A várható rossz idő miatt bezár a Városi Strand is Zalaegerszegen
“A ma éjszakától beköszöntő erős lehűlés és többnapos csapadék miatt a mai napon fogad strandunk ebben a szezonban utoljára vendéget”, olvasható a létesítmény közösségi oldalán.
Regionális cserenap, a 44.
Ingyenesen látogatható rendezvény.
Megújul a Mérleg tér
A tízéves városrehabilitációs program részeként újul meg a Mérleg tér a vásárcsarnok mögött, erről a hétfői sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán polgármester és Böjte Sándor Zsolt, a városrész önkormányzati képviselője.
Yohan Croizet is a ZTE FC-ben folytatja
Újabb bejelentést tett hivatalos honlapján a ZTE FC, miszerint Yohan Croizet egyéves kölcsönszerződés keretében érkezik Zalaegerszegre.
Állami kitüntetést kapott a megyei kórház ápolási igazgatója
Nemrég vehette át Budapesten a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést Dancs Jenő, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatója. A díjjal az egészségügyi ellátórendszer színvonalának javítása érdekében végzett magas szintű szakmai tevékenységét ismerték el.
Tajti Mátyás Újpestre igazolt
Ahogy korábbi híradásainkban már valószínűsítettük, Tajti Mátyás a ZTE FC labdarúgója az Újpest FC együtteséhez igazolt.
Lecsónap Vorhotán
Először választották a zalaegerszegi településrészen szombaton közösségi programként a közös lecsófőzést a közösségi ház 10 éve felújított udvarán, ahova 12 főzőcsapat érkezett a délutáni órákban.
Tettünk egy kört a Gébárti tó körül (videó)
A Gébárti-tó környéke egy csodálatos, fizikai és lelki feltöltődést nyújtó hely. Ez az egyik gondolat, ami a nézőben felmerül, ha Pezzetta Umberto videóját megtekinti.
Utassy Józsefre emlékezünk
2010. augusztus 27-én Zalaegerszegen hunyt el Utassy József. A Kossuth-díjas költő Ózdon született, életének egy részét Zalában, Rédicsen töltötte, ahol özvegye ma is él. Utassyné Horváth Erzsébetet arra kértük, beszéljen lapunknak férje életéről, annak meghatározó állomásairól és a verseiről.