Zeg7Nap 450 - Zalaegerszegi 7 Nap

A nyári jótékonysági adományokat adták át a városházán

Összesen 615 ezer forint gyűlt össze a Kertvárosi Közösségi Tér nyári programjaiból és az Alsójánkahegyi Hagymásbab-, Sör- és Virsli Fesztivál jótékonysági főzéséből. Az adományt hétfőn délután adták át a Városházán, ahol az intézmények vezetői mellett Vörös István rendezvényszervező, a Keresztury VMK vezetői és a főzőcsapatok képviselői is jelen voltak.

Évadnyitó a Hevesi Sándor Színházban

A Hevesi Sándor Színház a hétfői évadnyitó társulati üléssel megkezdte a 2023/2024-es évadot, amely 6 nagyszínpadi bemutatóval, a Tantermi Deszka és a Lázár Ervin programba válogatott darabokkal várja a közönségét. A teátrum október 15-én gálaesttel ünnepli alapítása 40. évfordulóját.

ZTE FC: van három hét megtalálni a legjobb megoldást

A semleges – no meg FTC-érzelmű – szurkolók egészen biztosan jól szórakoztak a vasárnapi ZTE FC – Ferencváros találkozón, hiszen láthattak nyolc gólt, ezek között akadtak kifejezetten szép találatok is. A ZTE FC házatáján viszont annyira már nem volt derűs a hangulat, de jön a szünet az NB I.-ben és lesz idő kicsit rendbe szedni a társaságot.

Malom-tavi Piknik Kaszaházán a Zala folyó mellett

A hajdani folyóparti kikapcsolódások hangulatát is megidézte vasárnap délután a zalaegerszegi kaszaházi városrészben első alkalommal megrendezett Malom-tavi piknik, amely a Zala és a Malom-tó közti területen kínált örömfőzést, íjászatot, pónilovaglást, kutyás bemutatót, kincskeresést, baráti beszélgetést, nemcsak a kaszaháziaknak, hanem a pózvai és a nekeresdi városrészben élőknek is, akinek a száma körülbelül 1500, egyre több kisgyermekes családdal.

Parádésan kezdett a ZTE FC, de a két büntető visszahozta a meccsbe az FTC-t

A labdarúgó NB I.-ben a ZTE FC vasárnap fogadta a bajnoki címvédő Ferencváros együttesét a ZTE Arénában. Az egerszegiek keretéből a héten voltak távozók, de érkezők is, így akadt debütáló is a csapatban. A meccs java egerszegi szempontból az első fél­időben történt, hiszen a ZTE két góllal vezetett, de fordított a Ferencváros és nyert.