Zeg7Nap 449 - Zalaegerszegi 7 Nap

Húszan alkotnak az idei országos fafaragó táborban

Ismét lelkes mesterek és fafaragó tanoncok népesítették be a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházat és környékét. A héten zajló kilencedik országos fafaragó tábort a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezte, a program létrejöttét a Csoóri Sándor Alap és a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta.

130 férőhelyes parkolót adtak át a Vágóhíd utcában

Az egykori, Vágóhíd utca 14. szám alatti romos épület helyén immáron ingyenes, 130 férőhelyes parkoló létesült, amit szerdán adtak át a városvezetők és a környező intézmények, valamint a kivitelező Modern-Ép Kft. képviselőinek jelenlétében. A Kovács Károly Városépítő Programból 80 millió forintot fordítottak a beruházásra.

Kollégáival elhivatottan dolgozik a betegek gyógyulásáért

Közel öt esztendeje, hogy a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Urológiai Osztályát dr. Kozma-Bognár Tamás vezeti. A főorvost arra kértük, mutassa be, milyen hátteret adott szakmai fejlődéséhez az intézmény, illetve a megszerzett tapasztalatnak hogyan veszi hasznát az osztály irányításában.

Ivóvízhálózat rekonstrukció a Jánkahegyen

Egy több mint ötvenéves, magántulajdonú ivóvízvezetéket váltanak ki és építenek újat az Aranyoslaphoz közeli Jánkahegyen, a Galogonya köz és Leander utca közötti szakaszon. A kivitelező Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. augusztus második felében kezdte a munkákat, a tervek szerint – időjárás függvényében – októberre befejezik a tereprendezést is.