Zeg7Nap 422 - Zalaegerszegi 7 Nap

Hatodik alkalommal a járműiparról

A Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége hatodik alkalommal rendezte meg járműipari konferenciáját pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZONE tesztpálya konferenciatermében. A szövetség idén ünnepli 30 éves fennállását, ezért a járműipar jelenéről és jövőjéről szóló szakmai előadások mellett a jeles évfordulóról is megemlékeztek.

Idősek sportvetélkedője Zalaegerszegen

Bármi, ami kerek vagy gömbölyű, mondhatni, ez alapján választották ki a sportágakat az idősek megyeszékhelyi vetélkedőjéhez, amit csütörtökön délután a Zala utcai szabadidőközpontban rendeztek meg immár kilencedik alkalommal.

Helyi termelőket tájékoztattak

Ha helyben megtermelt élelmiszert vásárolunk, akkor a közelünkben élő gazdálkodókat és ezzel még a településünket is támogatjuk, óvjuk az egészségünket, a környezetünket.