A zalaegerszegi Göcseji Múzeum az iskolai őszi szünetre időzített szombati programját nagy érdeklődés kísérte. A Régészeti családi délután elnevezéssel meghirdetett eseményen egy elveszett kincs nyomába kellett eredniük a gyerekeknek, amelyet egy titokzatos idegen csent el.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
A ZTE KK hazai pályán továbbra is hibátlan (galéria)
A 6. forduló következett a férfi kosárlabda NB I. A-csoportjában, melynek zárómérkőzését játszották szombaton este Zalaegerszegen. A Zalakerámia ZTE KK együttese a PVSK-Veolia csapatát fogadta, s ha nehezen is, de megőrizte a hazai veretlenségét.
Emléktúra: Sziva Ferenc madarász, természetvédő emlékére szervezték
A botfai közösségi háztól indultak a túrázók az Összefogás Botfáért Egyesület és a településrészi önkormányzat által harmadik alkalommal megszervezett szombati programon. A Sziva Ferenc emléktúra végállomása a Hideg-kúti forrás volt.
Sötétbe borult a könyvtár
Minden terem sötét lett, félelmetes fények imbolyogtak a polcok között, a ház előtti téren zseblámpás nyomozók szaladgáltak. A lépcsőn csontvázak jártak fel le, az emeleten a kondérban sündisznóvér tea főtt, a szabadulódoboz kulcsa a 25-ös fiókban lapult a leghátsó zugban. A nagyobbak a seprűn repülő boszorkányt üldözték a ház mögött, aki a fűszerkertbe igyekezett, varangyleveséhez kellett borsikafű. A szellemirtók félóránként indultak harcba a platánfák között, Alex múmiának néha leesett az álla, az arcokon pókháló sötétlett.
Mellrák: figyelemfelhívó séta rózsaszín lufikkal (videó, galéria)
A zalaegerszegi Daganatos Betegek Egyesülete is csatlakozott a rózsaszín októberhez. A Mindszentyneumban péntek délután Séta a mellrák ellen című rendezvényre várták a tagokat, akik az előadásokat követően az emlőbetegségek elleni küzdelem jegyében figyelemfelhívó sétára indultak rózsaszín lufikkal.
A zalaegerszegi könyvtárak hálózatában zajlik a baróti iskolának szóló akció
Könyvgyűjtés indult a zalaegerszegi könyvtárak hálózatában az Életet az Éveknek Országos Nyugdíjas Szövetség zalai szervezete kezdeményezésére. A jótékony könyvgyűjtés során számítanak a zalaegerszegi könyvtárak olvasóira, civil szervezetekre és az intézményekre is.
Idősek és a mögöttük álló támogató szervezeti háló
Zalaegerszeg dísztermében tartották konferenciájukat az idősek mögött álló támogató rendszer tagjai, a Zalai Idősügyi Tanácsok. Az idősek hónapja keretében az Életet az éveknek Nyugdíjasok Országos Szövetsége zalai szervezete által kezdeményezett tanácskozás a zalai önkormányzatok mellett működő idősügyi tanácsok létjogosultságát, működését és a feladatait tekintette át.
Lojzi bácsi emléke: 30 éve alakult a Zalaegerszegi Törvényszék Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtára
Idén 30 éve alakult meg a Zalaegerszegi Törvényszék Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtára. A jeles évforduló kapcsán október elején konferenciát rendeztek Bíróság – Könyv – Könyvtár címmel, tájékoztatta szerkesztőségünket Dr. Vándor Virág, a törvényszék sajtószóvivője. A zalai tudóstársadalom csak a kedvesen megtisztelő Lojzi bácsi megszólítással illette a jogtudós levéltárost.
Szervizdíj és borravaló, ön tudja a különbséget?
Nagy könnyebbséget jelent, amikor munka közben kiugorhatunk a városba ebédelni, esetleg vacsorázni. A vendégek vajon tudják-e minden esetben, hogy mi a különbség a szervizdíj és a borravaló között? Milyen gyakran honorálják utóbbival a vendéglátóegységet? Ami biztos, a kormány legújabb javaslata szerint 12 százalékban határozzák meg a szervizdíj maximumát.
Pózva: Kitakarították városrészüket
A pózvai Összefogás Egyesület úgy döntött, a 35 éves jubileumi évükben munkával ünneplik az 1956-os forradalom hőseit, ezért október 23-ára időzítették a városrész őszi nagytakarítását.