Zeg7Nap 376 - Zalaegerszegi 7 Nap

Kitettek magukért a Hagymásbab fesztivál résztvevői

Jól sikerült a VIII. Alsójánkahegyi Sör-, Virsli- és Hagymásbab Fesztivál, amit szombaton rendeztek a jól bevált helyszínen, a zalaegerszegi Liszt-iskolában. A kilenc főzőcsapat mexikói és olasz ételei hamar elfogytak, s összesen 438.600 forint gyűlt össze a Bogáncs Állatmenhely javára.

Németh Árpáddal, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület tagjával városi körúton

A zalaegerszegi Olajmunkás utca 10. szám előtt egy kidőlt fiatal hársfára lett figyelmes Németh Árpád, aki szerint a fát a Czobor Mátyás utca felől kanyarodó gépjármű döntötte ki, amely felhajtott a zöld területre. A keréknyomok ugyanis erről árulkodnak. A Zalaegerszegi Városvédő Egyesület tagja emiatt kereste meg szerkesztőségünket. Kérésére kimentünk a helyszínre.

Egykori falusi mozik hangulata magyar filmekkel

Megállt az idő csütörtök este a Göcseji Falumúzeumban, ami nem szó szerint értendő. Csupán csak annyiban, hogy július 11-én volt az első vetítés a zalaegerszegi skanzen pajtamozi elnevezésű új programsorozatában. S épp, az 1982-ben bemutatott, Megáll az idő című magyar játékfilmet tekinthették meg az érdeklődők a nagykutasi torkospajtában.