Zeg7Nap 374 - Zalaegerszegi 7 Nap

A Zete Fieszta következik, szombaton a Sibenik érkezik

Márton Gábor szerint a ZTE FC számára fontos lesz az eredményesség is a szombaton rendezendő „Zete Fieszta” keretében sorra kerülő NK Sibenik elleni felkészülési találkozón, ami egyben főpróbának is számít a jövő pénteki, MTK elleni első bajnokira.

Saját példával hívja fel a figyelmet a véradásra Vigh László országgyűlési képviselő

Már kora reggel többen várakoznak véradásra a vérellátó központban, köztük Vigh László országgyűlési képviselő, aki időről időre saját példával hívja fel a figyelmet a véradás fontosságára. Így történt ez csütörtökön reggel nyolc órakor, amikor nem egyedül érkezett az intézménybe, a figyelemfelhívó véradáshoz csatlakozott Molnár Benjamin birkózó ketrecharcos, MMA-bajnok, Hodánics-Bíró Tünde evangélikus lelkész és Vigh Jázmin gyógytornász is.

Lezárják a forgalom elől a Hunyadi utcát

Lezárják a gépjárműforgalom elől a Hunyadi utcát 2024. július 22. és 2024. augusztus 4. között a Kosztolányi utca kétirányúsításának út- és közműépítési munkái miatt, tájékoztatta lapunkat a zalaegerszegi önkormányzat. A forgalomkorlátozás ideje alatt a helyi-járatú autóbuszok megnövekedett menetidővel és terelő útvonalon közlekednek. Az ideiglenes menetrendről szóló tájékoztató valamennyi érintett megállóhelyen elérhető lesz.

Fazekastábor Gébárton, kísérletezéssel

A keramikusok és fazekasok körében egyre népszerűbb és valóban mutatós raku technikával ismerkednek ismét a Zala Megyei Népművészeti Egyesület programján Gébárton. A Zalaegerszegi Országos Fazekas Tábor a szakmai fejlődésen túl a közösségépítésről szól.