Az ütemterv szerint halad a rekonstrukció. A kivitelező várhatóan április elejére végez a beruházással, melynek keretében a a zalaegerszegi Városgazdálkodási Kft. telephelyeként szolgáló irodaház újul meg az alagsorral, a földszinttel és a tetőtérrel együtt.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Ezrek mennek ki a Kossuth utcára egy héten belül (galéria)
Március 4-én, azaz húshagyó kedden rendezik meg a 25 éves múltra visszatekintő Városi Farsang felvonulást Zalaegerszegen. A több ezer látogatót vonzó Városi Farsang részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót a zalaegerszegi városházán.
Mint a gyerekek, úgy farsangoltak a zalai nyugdíjasok (galéria)
Maskarás felvonulás, egy kis mulatság, majd vendéglátás. Idén is elkergették a telet a zalaegerszegi szépkorúak az Apáczai Művelődési Központban hétfőn délután.
A direktor színt vall
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásainak törzsközönségét jelenti a Színházbarátok Köre, a társaság időről időre beszélgetésre látja vendégül a művészeket.
Az üzleti iskolák premier ligájába került a Pannon Egyetem
A gazdasági felsőoktatásban nemzetközileg legelismertebb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező – 110 éves – AACSB akkreditációt szerezte meg a veszprémi felsőoktatási intézmény februárban. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara ezzel az üzleti iskolák „Premier Ligájába” került, tájékoztatták szerkesztőségünket.
Jerzy atya tízparancsolata, a meggyilkolt pap emlékkiállítása
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából nyílt a legújabb tablótárlat a Mindszenty József Zarándokközpontban. A Jerzy atya tízparancsolata című emlékkiállítás a lengyel kommunista állambiztonság által 37 évesen meggyilkolt pap előtt tiszteleg.
A ZTE FC már nem néz hátra, csak előre
Ez most így sikerült, túl kell rajta lépni… Ha szó szerint nem is ezt mondta a mérkőzés után Márton Gábor, a ZTE FC labdarúgócsapatának vezetőedzője, de lényegében ez volt az “üzenete”. Kár volt érte, hiszen ha Győrben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy, akár más eredmény is születhetett volna.
Papírforma zalai győzelmek a teke Szuperligában
A papírformának megfelelően győztek az egerszegi csapatok. A teke Szuperligában ugyanis érvényesítették a papírformát a zalaiak: a ZTE ZÁÉV női együttese hazai pályán, a ZTK FMVas férfi gárdája idegenben nyert fölényesen.
Ellepte a víz a zalaegerszegi VMK-t (galéria, videó)
A FIRST LEGO League, azaz a világ legnagyobb robotversenyének hazai döntője a zalaegerszegi Keresztury Dezső VMK-ban zajlott szombaton. A FIRST LEGO League verseny hazai döntőjébe 16 csapat jutott be a regionális elődöntőkből, a nemzeti döntő legjobbja az amerikai világfesztiválra nyer kvalifikációt, az élen végzettek nyáron open versenyeken (Ausztrália, Dél-Afrika, Görögország) képviselhetik hazánkat.