Zeg7Nap 316 - Zalaegerszegi 7 Nap

A pálosok és a pálinka

Izgalmas tárlatvezetést tartottak kedden Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban. A Pálosok című rendtörténeti kiállításon ezúttal nemcsak a fehér barátok több mint 750 éves éves múltját és jelenét ismertette Havasi Bálint főizgató és Simmer Lívia régész-kurátor, hanem a zalamerenyei pálos malomról is hallhattak a vendégek, sőt, a program végén az ott készülő pálinka is az asztalra került.

Pincérek mestervizsga közben – videó, galéria

Kétnapos megmérettetés során adtak számot tudásukról azok, akik a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 220 órás, felszolgáló mesterképzésén vettek részt. Idén hat pincér gondolta úgy, hogy szakmáját felsőbb szinten gyakorolná, s a meghívott vendégek, valamint a háromfős vizsgabizottság előtt mutatták be a mestervizsga gyakorlati tételeit szerdán Zalaegerszegen, a Báthory-technikum oktatási kabinetjében.

Keresztury és a nyugdíjasok (galéria, videó)

Nyolc nyugdíjas csoport, mintegy negyven résztvevő vetélkedett a minap Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban. A műveltségi vetélkedőt a Keresztury-emlékévhez kapcsolódva tartották meg. A programot a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetségének zalai vármegyei szervezete a Mindszenty József Látogatóközponttal, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárral, valamint a Keresztury Emlékbizottsággal együttműködve szervezte meg.

Töredékekből kárpitfestmény, rozsdamentes acélból fülbevaló

Egy izgalmas, dupla kiállítással búcsúzik az idei szezontól Zalaegerszegen a Gönczi Galéria. Múlt héten Zelenák Katalin Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész és Kocsor Eszter Sára ékszertervező iparművész alkotásaiból nyílt tárlat. A november végéig látogatható anya-lánya, Fragments címet viselő kiállítást Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A megnyitón Lakatos Máté színművész, Eszter férje működött közre.

Az is számítana, ha csak egyvalakinek segítenének

November 12-én az önzetlenül segítő szociális munkások előtt tisztelgünk. A szociális munka napján Zalaegerszegen is elismeréseket adtak át a díszteremben, öt civil közösségnek. A rendezvényt hatodik éve hívta életre a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot működtető Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület.