Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Buszbérlet – 200 és 900 forint januártól Zalaegerszegen
Január elsejétől jelentős kedvezményeket vezet be Zalaegerszeg önkormányzata a helyi járatú buszokon. A zalaegerszegi állandó lakcímmel rendelkező 6-14 éves diákok jelképes, bruttó 200 forintért vásárolhatnak buszbérletet, a nem zalaegerszegiek és a 14 év feletti tanulók és a 65 év feletti nyugdíjasok 900 forintért utazhatnak havonta, így döntöttek a képviselők a legutóbbi közgyűlésen.
Biztonság hete: ez a 750 zalai gyerek már tudja, hogyan óvja meg magát
Tíz állomáson főként a biztonságos közlekedéssel és a baleset-megelőzéssel kapcsolatos feladatokkal várták az általános és középiskolás diákokat, akik tűzoltási gyakorlatban is kipróbálhatták magukat. A zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élményparkban pénteken rendezte meg a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVMRFK) több szervezettel karöltve a Biztonság hete országos rendezvénysorozat vármegyei állomását.
Lakhatási helyzet a PTE Zalaegerszegi Képzési Központjában
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központját 1990-ben alapították, azóta létezik a kollégiumi lakhatási lehetőség is a felsőoktatási intézményben, tájékoztatta lapunkat a PTE Hallgatói Szolgáltatási Központ Kollégiumi Főosztálya, Kottász Gergely sajtóreferens.
Ha rongálnak, fizetnek – Mindenkinek jut kollégiumi férőhely a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja kollégiumában 216 férőhely áll az egyetemi hallgatók rendelkezésére, ebben a tanévben teljes a kihasználtság. Mindenki kaphat kollégiumi férőhelyet, aki a zalaegerszegi egyetemi karra jár.
A kivégzett királynő naplójának titkai
Ádám-Boros Lilla első, Könnycsepp a tintafoltban című regényét illetve képzőművészeti alkotásait mutatták be a József Attila Városi Tagkönyvtárban csütörtökön este.
Merő Béla: Színházi törekvések Zalában
A Pannon Tükör Könyvek sorozatban, a Pannon Írók Társasága kiadásában jelent meg dr. Merő Béla rendező, színházesztéta és történész Színházi törekvések Zalában című kötete, amely az elmúlt évtizedekben lezajlott zalai színházi programokat tekinti át azok közül, melyek az ő nevéhez is kapcsolódnak.
Belekóstoltak a közéletbe a fiatalok
Nyolc témát dolgoztak fel azok a zalaegerszegi általános és középiskolások, akik csütörtökön részt vettek a diákönkormányzati képzésen az Apáczai Művelődési Központban. A fórum egyrészt alkalmat adott arra, hogy a résztvevők belelássanak a diákönkormányzat működésébe, másrészt véleményüket mondták el a város működéséről.
Alzheimer- világnap
Az Alzheimer-világnap alkalmából szervez rendezvényt a zalaegerszegi polgármesteri hivatal előtti téren szeptember 23-án, hétfőn 10 órakor az önkormányzat és a város idősügyi tanácsa.
Zalaiak is csatlakoztak az országos civil véradó héthez
A héten 11. alkalommal tartották meg a civil véradási hetet a Civil Központok Országos Hálózatának szervezésében, amelyhez ismét csatlakozott a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ Keszthely, Nagykanizsa és Zalaegerszeg helyszínekkel.